Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848

váltását, sőt a nyolc leghangosabb szécsényi lakost 30—30 botbüntetésre ítél­ték. 3 3 A vásárt és a vámot a későbbi adatokban fellelt években a mezőváros közönsége vette haszonbérbe 1797-ben 250 rénes forintért, míg 1833—1838-ban 300 pengő forint volt az árenda összege. 1838-ban hat országos vásárt rendeztek —január 23-án Pál, április 24-én György, június 11.-én Antal, július 16.-án Ferenc, november 27,-én Katalin és augusztus 27-én (valószínűleg) Tamás vagy József napja körüli hétfői napokon. Az árendaösszeg emelkedő jellege bizonyítja, hogy a földesúr érdekelt volt a vásárok számának és forgalmának növelésében. Ezért kérelmezte 1816-ban Forgách József, hogy heti vásárokat is tarthasson Szécsényben. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a Helytartótanács előbb kikérte a megye többi mező­városa véleményét erről, 3 4 nehogy az új vásárból káruk származzék — mivel a Tripartitum (II. 9., 10—4.) sem engedett vásárt, vámot vagy révet tartani egy mérföldes körzeten belül vagy a közelben ugyanazon a napon. E jóváha­gyások birtokában az uralkodó 1821. február 9-én vásárprivilégiumot adott ki, melyben „Szécsény mezőváros lakóinak és más környékbeli helyek iránti gon­doskodásból" engedélyezte péntekenkénti hetivásároknak a szabad királyi városokéval azonos feltételek melletti megrendezését, amit a megyében is fel­olvastak és kihirdettek. 3 5 A regálék közül a szeszesitalok előállításából valamint álló- és ülővendé­gek számára történő, iccénkénti kiméréséből származtak a legnagyobb jöve­delmek. Éppen emiatt sok-sok törvény tárgyalta gyakorlatát 3 6, de a földesurak közbirtokosszervezete is állandóan igyekezett mindenkire méltányos gyakor­lási rendszert létrehozni. Ez volt az egyetlen regálé, amelyből meghatározott feltételek mellett a nem-nemesek is részesedhettek : a XVIII. századra kikristá­lyosodott gyakorlat szerint, az urbárium is megengedte, hogy a jobbágyok Szent Mihály napjától — ha volt a községben szőlőhegy, Szent Györgyig, ha nem, karácsonyig — termelt vagy vásárolt boraikat kimérjék. A bor akón­kénti eladását a regálék nem korlátozták sem időben, sem mennyiségben. Ha két rénes forint üstpénzt fizetett urának, jogot nyert a jobbágy pálinkafőzésre is, de termékét csak „nagyban" és nem kimérve értékesíthette. A földesurak a közbirtokossági szervezetben éltek a korcsmáitatás jogá­val Szécsényben és a környező falvakban is. Ezen compossessoratusi szervezet fő feladata a fel nem osztható földesúri haszonvételek közös kezelése volt. 37 Ha a földesúr a helység minden jobbágy telkének hűbérura volt, az egész évben korcsmáitathatott és tetszése szerinti számban emelhetett korcsmákat, vendég­fogadókat. Mihelyst azonban mások is bírtak jobbágy házhelyeket a községben vagy mezővárosban, a földesurak gondosan ügyeltek arra, nehogy megkárosít­sák jogaik élvezetét. E haszonvétel gyakorlásának módjában bevett szokás, sőt törvény volt, hogy a haszonvétel jövedelmeiből, illetőleg a beruházások ter­heiből a földesurak a telekbirtoklás arányában részesedtek, melyet minden eset­ben perrel állapítottak meg. Amíg az arányosítási per (processus proportionalis) még nem történt meg, addig minden földbirtokos megszorítás nélkül élhetett jogaival. Az arányosítási perekig és azok során a közbirtokosok kiélezett,, kisebb, sőt nagyobb hatalmaskodásokig fajuló küzdelmet vívtak egymással a 111

Next

/
Oldalképek
Tartalom