Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848

északra vezető kereskedelmi útvonal. E kedvező földrajzi fekvésének köszönhette Szécsény mezővárossá fejlődését. Már 1330-ban forgalmas vásárokat tartottak itt, 1334. május 5-én pedig földesura, Szécsényi Tamás a helységnek Budáéval azonos kiváltságokat szerzett, vagyis a hospesek vámmentességet, szabad bíróválasztást, birtokvásárlási stb. jogokat élveztek, a földesúr pedig szárazvám szedési és várépítési engedélyt nyert.

1

0 A XVIII. századra Szécsény már csupán a földesúrral kötött szerződés alapján élvezett bizonyos kedvezményeket, de a vámszedés és vásártartás királyi kiváltságaival, a mezővárosi jogok sine qua non-jával ekkor is éltek. Az országos vásárokra messze földről jöttek iparosok és kereskedők portékáikkal, de a mezőváros és környéke lakói is vevőt remélhettek saját áruiknak. 1821-ben a földesúr engedélyt nyert hetivásárok tartására is, ami a szomszédos helységekkel lebonyolított árucserét segíthette.

1

1 Csakhogy ekkoriban Nógrád vármegyében mind all mezőváros tarthatott mind országos, mind hetivásárt, ezek jelentősége azonban felettébb különbözött. A legfontosabb piachely Losonc volt, a „Felvidék Debrecene". 1695-ben országos, 1791-ben pedig hetivásár privilégiumot nyert, jóval előbb a többi mezővárosnál. Fekvése gazdaságföldrajzilag rendkívül kedvező: ide és idáig jártak le a gabonát, bort, gyapjút felvásárló szlovák kereskedők. Az itt vásárolt kenyérgabonát a zólyomi szekeres kalmárok Besztercebányáig szállították, ahol a liptóiak vették át és fuvarozták a határig, ahonnan a „morvaiak" által került az külföldre. 1825 körül e városban több mint 100 000 pozsonyi mérő gabona és 1 000 000 font gyapjú cserélt gazdát, a bányavárosok pedig itt szerezték be borszükségletük jelentékeny részét a Hevesből felszállított borok megvásárlásával.

1

2 Losonc „a szabadságharc kitöréséig egyike volt a legvirágzóbb magyar iparos városoknak" és „a magyar felvidéken ez az egyetlen város, melyben magyar kereskedők is találtatnak."

1

3 Fő iparágát a bőripar képezte: 1835-ben 140 csizmadia, 42 varga, 38 tímár, 20 szíjgyártó serénykedett falai között, de számottevő a ruhaipar is (15 kalapos, 14 posztós, 12 gombkötő stb.), dolgoztak lakatosok, kovácsok is.

1

4 1847-ben 334 önálló kézműves dolgozott itt 267 segéddel és 275 inassal és e 876 fő a lakosság negyedrészét (!) tette ki.

1

5 A szabadságharc bukása után — jóllehet a cári seregek megtorlásból felégették — hamarosan újjáépült a város és ipara is visszanyerte jelentőségét. A második legfontosabb vásár a füleki, a harmadik balassagyarmati volt, — utóbbi 1751. március 15-én kapott hetivásár privilégiumot — és csak ezután következett a szécsényi vásárok áruforgalma, mivel főként a környékbeli falvak lakói látogatták, viszont nemcsak Losonc, hanem Vác, Pest és Ausztria felé is jelentős tételeket adtak itt el. Tugár, Gács, Kékkő, Divény és Érsekvadkert vásárai az előbbieknél sokkal jelentéktelenebbeknek minősültek. Balassagyarmat ipara szintén jelentősebb volt, mint Szécsényé. 1828-ban 184 mesterembert írtak itt össze, közülük 34 csizmadia, 17—17 szűcs és szabó, 12—12 tímár és varga, 8 szűrszabó, 4 szíjjártó, továbbá 6 posztókészítő, 4 kalapos, 3 gombkötő, 1—1 selyemfestő, posztónyíró, takács ipart űzött. A losonci és balassagyarmati ipar nagyobb súlya egyben nagyon erős konkurrenciát is jelentett a szécsényi mestereknek. A losonci vargák bocskorbőreikkel, a tímárok felső-, talp- és blankbőreikkel, a kalaposok és szabók a maguk gyárt105