Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Gundel Imre: Adalékok az étlap, menülap, árlap történetéhez
A regiszter segítségével a vendég egy mozdulattal a kívánt italcsoportnál nyitotta ki a füzetet. Az egyes italok sorszámmal való ellátása — bizonyára külföldi ötlet alapján — az egyre bővülő választék miatt a megrendelések továbbítása terén könnyen adódó tévedések megelőzése érdekében született meg. Az étlaptól elkülönült, önálló borlap csak a XX. század első évtizedeiben vált általánossá, máig is elsősorban magasabb színvonalú és így nagyobb italválasztékot kínáló üzletekben. . * A századforduló éveiből származó étlapok a fent ismertettettektől eltérő formájúak, és a különböző cégeknél rendszeresített nyomtatványok nagy hasonlatosságot mutatnak. Legtöbbjüknél sajnos hiányzik a dátum, holott ez a megelőző és azt követő időben csak egész kivételesen fordul elő. Van olyan is, melyről még a cég neve sem állapítható meg, de származási időpontjuk az említett hasonlóság miatt is kétségtelen. Az eltérés a XIX. századi étlapoktól nem annyira a tartalomban, mint a külalakban, elrendezésben nyilvánul meg. Míg az előzőeket általában egyetlen ív papiros egyik oldalára írták vagy nyomtatták, addig a szóbanforgó sorozat egyes példányai mind 4—6 lapos (8—12 oldalas) füzetek. Címlapjuk díszes, a szecesszió ízlésének megfelelő grafikákkal és szöveggel túlzsúfolt. Volt bennük egy állandó rész, ahol a hideg ételek, tojásételek, befőttek, a nem idénysaláták, lisztes áruk, sajtok, italok neve és ára is előre vannak nyomtatva. Ezen túlmenően tartalmaztak két perforált lapot, melyekre a déli, illetve az esti napi étlapot kézírással tüntették fel. Ez a rendszer lehetővé tette a nyomtatvány hosszabb ideig történő használatát és ez meg is magyarázza a keltezés hiányát. A déli, esti étlap-oldalon nagyobb kalligrafikus betűkkel és grafikákkal kiemelve közlik azt az ételt, melyre különösképpen fel akarták hívni a vendég figyelmét, néhol két nyelven is. Persze ezeknek a grafikáknak a színvonala az étlapíró rajzolási készségének függvénye volt (3. sz. kép.)' 3 8 Ezeken a század eleji étlapokon szinte minden oldalon találunk a ház specialitásaira, különtermekre, házon kívüli szolgáltatásokra vonatkozó ajánlatokat, reklámszöveget, és a lapok szélein hemzsegnek az idegen cégek hirdetései. Az ezekből származó bevételek bizonyára fedezték a terjedelmes nyomtatvány magas előállítási költségeit. Ezek sorában nemcsak a szakma szállítóinak hirdetéseit találjuk meg, hanem ékszerészek, úri és női divatüzletek, fehérneműszalónok, ruhafestők és -tisztítók, cipészek és szabók hirdetéseit is, másutt sósborszeszt vagy arcszépítő és bőrápoló kenőcsöt ajánlanak, sőt találunk olyan szöveget is, melyben egy „kitűnő filológus és matematikus" diákok korrepetálását vállalja az étlap margóján. Ilyen étlapot találunk gyűjteményünkben a Szent Margitszigeti vendéglőből, a Drechslernél az Operával szemben, a Gambrinusnál és Erzsébet krt. 27. alatt, vagy Kommer Ferenc József Nádor téri Blumenstöklijéből, az Eötvös téri Braun étteremből, Petánovits József Pilzeni sörcsarnokából, a mai Metropol szálló helyén, a Grand Restaurant Dreher-ből, a Marx téri (volt Berlini téri) London vendéglőből, Neusiedler Géza vendéglőjéből, a mai Kárpátia helyén stb. De ilyen felépítésű ét- és itallapnyomtatványt használt —, ha talán kissé szerényebb választékkal is — Scheiber Lajos az aradi vasúti állomás éttermében, Németh András és Társa a debreceni Arany Bika szállodában, vagy a debreceni nagyállomás vendéglőse is. 237
