Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

B. Sergő Erzsébet: XV. századi edényformák továbbélése a magyar vendéglátóiparban

II. A felszolgálás és fogyasztás edényei Az Encyclopedia Medica borkészítéssel foglalkozó nyolc lapja számos kancsót, korsót, caraffe-ot ábrázol. Ezek általában ónból, vörösrézből, ille­tőleg ezüstből készült tárgyak. Az illuminátor jó színérzékkel, anyagszerűen igyekszik bemutatni az edényeket: a kancsó belső oldalán megcsillan a vö­rösbor rőt színnel, fénnyel; az áttetsző üvegpoharakban pirosan ragyog a bor stb. A fémedények közül az ónnal kezdjük a sort. Gyakorlatilag az ón­edény, ónkanna ma már nem játszik szerepet az étkezéseknél, s Múzeu­munk sem rendelkezik a kódexben ismertetett analóg anyaggal. Az Ency­clopedia Medica-ban található ezüstkancsók olyan jellegzetesen késő gó­tikus, proto-renaissance stílusúak, hogy ilyen forma természetszerűleg nem is maradhatott fenn a vendéglátóiparban. Ez alól a szabály alól talán egyet­len kivételt jelent a kehely formájú fém talpaspohár, amelynek egyszerű­södött, simább formáját ma viszontlátjuk a fagylalt-kelyhek esetében. A currens vendéglátóipari anyagban ennek a kehelynek megváltozott a ren­deltetése; karélyos talpa szögletes, karélyos pereme egyenes, nodusa sze­rényebb lett, de a forma kétségkívül azonos. A kódexben található számtalan korsó, kancsó közül az egyik korsó­nak majdnem teljesen azonos a formája Múzeumunk egyik kis tejeskanná­jával. A kiöntő, a teljes forma, a talp, mind azonos vonalú, egyedül a fül vonala tér el kissé a középkori vonalvezetéstől. A mai kancsó természetesen díszítettebb, mint korai elődje. Azonban itt is felmerül a kérdés, mint, 10. kép. Kehely alakú fém talpas pohár, XV. század 8* 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom