Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Gundel Imre: Adalékok az étlap, menülap, árlap történetéhez

III. Hazai vonatkozásban az első halvány nyomokat a XVII—XVIII. század fordulóján találjuk. Bösinger Ferenc Ignác, Buda város bírája volt a szerzője a város 1701-ben hozott statútumának a vendégfogadók felosztására és az italmérés rendezésére. Ez szabályozta már a szállásért fizetendő díjakat.

1

2 Kassa város 1697-es évi statutuma pedig kimondja, hogy az itzénként árulandó bor árát a nemes Magistratus szabja meg. Hatóságilag állapították meg az italméréssel kapcsolatos árakat Szatmárt 1704-ben, Komáromban 1707-ben, Győrött 1744-ben.

1

3 Ezzel kapcsolatban is csak feltételezhetjük, hogy az ármegállapítás az árak valamilyen módon való feltüntetésével járt együtt. Az ebből az időből származó útleírások, gazdasági feljegyzések és fennmaradt számlák alapján mi ugyan részletesen tanulmányozhatjuk az akkori árakat, a vendég azonban a választékról feltehetően csak élőszóban, az árakról pedig csak fizetéskor értesült. Erre utal Gvadányi ,.Egy falusi nótárius budai utazása" című verses elbeszélésének egy részlete is, mely a Hét Választó Fejedelem báljáról így ír: ,,Drágán kell fizetni, nincs mód alkujába. . . . mindjárt megesküdtem, s feltettem magamba. Soha még én élek, hogy nem megyek Bálba, inert hat aranyakért tíz hétig Szatmárba Lett volna mind borom, mind sült-főtt a tálba." Pedig elvileg a vers hősének nem kellett volna utólag megbánnia drágán megfizetett vacsoráját. Az első hazai fali ártáblák létére utal ugyanis a Helytartótanács 1787-es január 2-án megjelent báli rendszabásának (Bailor dnung) 7. pontja. E rendelet, mely az álarcos bálok rendezését szabályozta, és csak a budai várbeli Országház terembe, a buda-víziváros Falk féle Fehér Kereszt házra, Pesten pedig a Hét Választó Fejedelemre és a Hacker-szálára vonatkozott, a hivatkozott pontban kimondja, hogy a szupék ára a szupétermekben, a frissítők ára pedig elárusítási helyeiken kifüggesztendők. A rendszabás 1787-es január 8-án kellő helyeken kihirdettetett.

1

4 A vers hőse ezért vagy elmulasztotta, hogy fogyasztása előtt körülnézzen, vagy a költő tévedett, vagy a vedéglős nem tartotta be az utasítást, de az is lehetséges, hogy e rendelkezés csak az álarcos bálokra vonatkozott. Mégis e rendelet folytán születhetett meg hazánkban a választék- és árközlés első formája. A legrégibb fennmaradt étlapot a Nyíregyházi Levéltár őrzi. Ez az 1834-ben kelt „Tariffa", de számos forrás szerint már ezt megelőzően voltak ilyenek. Schams Ferenc könyve Pest fogadóit három csoportba sorolja, melyek közül az elsőosztályúakról így ír: ,,Az úgynevezett vendéglői közös asztalok (Table d'Hôte) most már ritkábbak, mint azelőtt, ellenben az idegenek a rendes vendéglői szobákban délben és este az ott elfekvő étlapok szerint étkezhetnek, amikor is mindenki gyomra befogadóképessége, vagy erszénye teljesítőképessége után igazodik."

1

5 Az első osztályba mindössze három 15* 227