Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Falvy Zoltán: A vendéglátás zenéje Magyarországon a XVIII–XIX. században

CSAK Е6У Sit P UA'NY VAN' A VIÚA'ION SísHTtaMAY EUnïii f l««to I 3 ! f i f Pi j i Fil CtnJk <"jij s

Щ> ^Uinj. 4 :_.л * v i и f l 1 11 11

Ф : &>..• GÁ ytl . Il li'-.r r i

f £ i ыищ A • i«' ,L.Js-._ itM : Sit- két. ;J-f Г Г l 1- Г Г f" _

f. I : Л'.гцу CM..- . Itiiwc - jÂUft, ij-J^l- AtL A következő dalait nevezték Göre-nótáknak: „Bús a magyarnak élete", (refrénje: Hasonló jókat kívánok), „szólt az Isten, kedves fiam Noé", „Bús a gólya, le van a tó csapolva", „Durbint sógor talán lú kend", „Ha bor volna a nagy tenger" stb. Nehéz megmondani, mikor emelték ezek a nóták szerzőjüket a népszerűség csúcsára. Az bizonyos, hogy a századforduló vendéglői. mulatói, énekes kávéházai állandóan műsoron tartották és Dankó korai halála idején (1903) csaknem teljesen kiszorították az idegenből jött „divatos" külföldi zenét. Halála után Pósa Lajos Dankó-estéket szervezett. Rendkívül népszerűek voltak ezek a hangversenyek. Valamennyit Pósa prológja vezette be: Eltörött a Dankó Pista nótás hegedöje, Halljátok-e még kesergőbb most a kesergöje, Halljátok-e hogy megzokog szerte szakadt húrja? Síró szellő a szegedi temetőbe fújja. A szegedi temetőben domborodik egy sír, Egy kis madár dalos madár éjjel-nappal ott sír, Az a sír, a híres nótás Dankó Pista sírja, Az a madár a nép lelke búbánatát sírja. A XIX. század folyamán, a század második felében válik jellegzetesen magyarnak érzett társasági zenévé a népies nótaszerzők dalait előadó cigányzenekarok muzsikája. A népies műdalok a szabadságharcot követő év8* ii 08