Minárovics János: A nagy elődök A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökei és vezető férfijai, 1871-1945 (Budapest, 2002)
MARINOVICH IMRE DR. szövetségi elnök 1935-1936 alelnök 1920-1935, majd 1937-1945 Marinovich Imre dr. tűzoltói működését a Budapesti Önkéntes Tűzoltótestületben mint szivattyús kezdte 1882-ben, de az ezen szolgálatban történt súlyos megbetegedése, majd felgyógyulását követőleg teljesített tényleges katonai szolgálata miatt tűzoltói szolgálatában magszakítás állott be. A megszakítás csak a Budapesten 1904-ben megrendezett nemzetközi tűzoltó kongresszus alkalmával ért véget, amikor a rendezőbizottságba behívták és a kongresszus sikere érdekében kiválóan tevékenykedett. Ettől kezdve ismét bekapcsolódott a tűzoltói munkásságba. Tartalékos hadnagyként teljesített katonai szolgálata után a m. kir. kincstár jogügyi igazgatóságánál volt fogalmazó-gyakornok. A jogtudori és ügyvédi oklevél megszerzése után mindig soron kívül haladva, elérte a h. államtitkári és kir. kincstári jogügyi igazgatói állást, ahonnan szolgálati éveinek leteltével 1922ben nyugalomba vonult. A tűzoltói életbe való bekapcsolódásával bajtársainak bizalma csakhamar feléje irányult. Előbb az Országos Tűzoltó Szövetség felügyelő bizottságába, majd a háború és az azt követő események lezajlása után működését újra indító Magyar Tűzoltótisztek Országos Egyesületében pénztárosi, titkári, végül alelnöki tisztséget töltött be. A háború után újjászervezett Országos Tűzoltó Szövetség 1920. november 6-i nagygyűlése egyhangúlag helyezte az alelnöki székbe, mely tisztét ügyvezető minőségben páratlan szorgalommal látta el. A tagtestületekkel való közvetlen kapcsolat felvétele és gondos ápolása teljes egészében Marinovich Imre dr. alelnök vállaira nehezedett. 1925-1935 között ott volt amikor az OTSZ elnökségét tűzrendészeti vizsgálatok, kiszállások alkalmával, tanfolyam-záróvizsgákon, tűzoltó ünnepségeken, versenyeken, jubileumi díszgyűléseken, zászlószenteléseken, zárógyakorlatoknál és felsőbb hatóságok előtt képviselni kellett. Ez alatt a kiragadott tíz év alatt közel félezer kiszálláson - amik során utazva közel másfél évet töltött vidéki közszolgálatban - szerte az országban ismert lett. Széles jogi tudását a tűzoltói intézmény érdekében hasznosította az 1925. évi 230.000-es rendelet előzetes tárgyalásánál és egész sereg fontos tűzrendészeti rendelet megalkotásánál. Közéleti tevékenységében is elsősorban tűzoltó volt, mint a székesfővárosi törvényhatóság bizottságának tagja, a közgyűléseken történt ismételt felszólalásaival a budapesti hivatásos és önkéntes tűzoltótestületeknek is hasznos szolgálatokat tett. A Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete igazgatótanácsába 1932-ben választották be miáltal a két intézmény szorosabb kapcsolatba került egymással. A MOTSZ XXIV. nagygyűlése Győrött, 1932. augusztus 15-én alelnökké dr. Marinovich Imre h. államtitkárt közfelkiáltással választotta meg. Munkájára a legmagasabb helyen is felfigyeltek: megkapta a III. osztályú vaskoronarendet, a kormányzói elismerés ezüst jelvényét, a tűzoltói királyi díszérmet, a MOTSZ XXXV. éves szolgálati érmét, a szövetség díszérmét. Megkapta az osztrák tűzoltóság ezüst érmét annak a fáradhatatlan munkásságának az elismeréséül, melyet a tűzoltóságok fejlesztése érdekében kifejtett, különös tekintettel a nyugat-magyarországi elszakított területekre (a burgerlandi részre) mert ez a munkája Ausztriának gyümölcsözött. Ezeken felül tiszteletbeli parancsnokká választotta számos tűzoltótestület és több külföldi szövetségnek is tiszteletbeli tagja lett. A XXXV. éves szolgálati érmet az 1935. évi február 9-i elnökségi ülésen gróf Széchenyi József elnök nyújtotta át a jubilánsnak, aki azt meghatódva vette át. Az év szeptemberében a gyöngyösi seregszemlén megejtett tisztújítás során elnökké Marinovich Imre h. államtitkárt választották meg. Nevének említésére a tűzoltótestületek kiküldöttjei egyhangú lelkesedéssel kiáltottak éljent a magyar tűzoltóság évtizedeken át fáradhatatlanul dolgozó lelkes harcosának amikor a következő három évre megválasztották a tisztikart. A Nemzetközi Tűzoltó Szövetség Bécsben tartott 1936 évi kongresszusán és a bécsi tűzoltóság fennállása 250 éves jubileumán Marinovich Imre dr vezetésével öt tagú delegáció képviselte a MOTSZ-et. Az 1936 október hó l-ével életbe lépett 180.000/1936 BM sz. rendelet előírta a szövetség újjáalakítását is. Akkor dr. Marinovich Imrét a belügyminiszter felkérte az országos szövetség társelnöki teendőinek ellátására.