Minárovics János: A nagy elődök A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökei és vezető férfijai, 1871-1945 (Budapest, 2002)

DR. VITÉZ KISS LAJOS szövetségi elnök 1940-1944 Kiss Lajos 1896. január 15-én született, középiskolai tanul­mányai befejeztével a debreceni tudományegyetem jogi fakultásán minden alapvizsgáját és szigorlatát kitüntetés­sel tette le. Ezért az egyetem kormányzógyürűs avatásra terjesztette eló'. Harctéri szolgálata alatt szerzett kitünteté­sei alapján a kormányzó vitézzé avatta. Közszolgálatát Borsod megyében kezdte. Az országos tűzoltó tisztképző tanfolyam 1930 évi II. tanfolyamán tűzoltótiszti képesítő oklevelet nyert. Borsodban közigazgatási szolgálatával párhuzamosan tűzoltói téren is tevékenykedett. A mező­csáti járásban mint járási tűzrendészeti felügyelő, később a központban mint vármegyei tűzrendészeti felügyelő működött s hatévi tűzrendészeti munkássága alatt a vár­megye elhanyagolt tűzrendészetét teljesen rendbe hozta amiért kormányzói legfelsőbb dicsérő elismerésben részesült. 1932-ben a MOTSZ előadói között találjuk, akkor készítette el a kéményseprési minta szabályrendelet ter­vezetét. Az általa készített vármegyei tűzrendészeti minta szabályrendelet volt a magja a később 14 módosításon keresztül ment és 1936. október 1-én életbelépett tűzrendészeti kódexnek. Időközben Gömbös Gyula személyi titkáraként a miniszterelnökségen nyert beosztást. Itt sem szűnt meg a tűzrendészettel foglalkozni, ő volt minden miniszterközi bizottságban a miniszterelnökség tűzrendészeti szakértője. Kiharcolta a tűzrendészeti törvény és a végrehajtási utasítás megjelenését, ezek megalkotásában is nagy része volt. (A törvény és a kódex megjelenéséért elődei 65 éven át küzdöttek). 1936. októberében, a fővárosi tűzoltó tisztikar átszervezése kapcsán nevezték ki vitéz Kiss Lajos dr.-t a székesfővárosi tűzoltóság főparancsnokává. E minőségében küldte ki a polgármester 1939-ben Spanyolországba, hogy a helyszínen tanulmányozza a spanyol polgárháborúban felmerült tűzrendészeti és légoltalmi kérdéseket. A belügyminiszter a 350.614/1939 BM számú rendeletével 1940. január 1-jei hatállyal bízta meg az országos tűzrendészeti felügyelői teendők ellátásával és mivel a belügyminiszter a 70.373/1940 BM számú rendeletével visszaállította a tűzrendészeti kormányrendelet eredeti állapotát hivatalból ő lett a MOTSZ elnöke is. Országos tűzrendészeti felügyelőként 1940. január 2-án adta ki első parancsát a Tűzrendészeti Közlöny mellékleteként, demonstrálva ezzel azt, hogy az országos tűzoltó szövetség és az országos tűzrendészeti felügyelő nem járhatnak külön utakon. A szövetség elnöksége 1940. június 30-ra hívta össze Szombathelyre az országos közgyűlést (ami már nem nagygyűlés volt mint a korábbiak) amelyen új tisztikart, országos választmányt, elnöki tanácstagokat választottak. Az elnök: dr. vitéz Kiss Lajos országos tűzrendészeti felügyelő, alelnökök: dr vitéz Endre László alispán Budapest, dr vitéz Horváth István alispán Pécs, dr Kiss Emil nyugalmazott vármegyei tb. főjegyző Szombathely. (Ezzel a választással lezárult a MOTSZ küzdelmes hétévtizedes korszaka. Még öt évig tevékenykedett s az alatt három országos közgyűlést tartott). 1944. október 15-én amikor a kormányzó rádiószózatban bejelentett a háború elvesztését és azt, hogy fegyverszünetet kért, az országos tűzrendészeti felügyelő parancsba adta körtelefonon át, hogy min­den tűzoltó tartsa magát az alkotmányra és kormányzóra tett esküjéhez. Még az nap éjjel egy kb. 40 fős német egyenruhájú fegyveres SS csapat dr. vitéz Kiss Lajost letartóztatta, védőőrizetbe helyezte, majd a nyilas főpolgármester állásából felfüggesztette.1945-ben laktanyai szolgálati lakása helyett egy romos lakást utaltak ki családjának, amit lakhatóvá tett. Orosz tanárként dolgozott 1951. július 17-ig, amikor az utolsó kitelepítési napon kitelepítették. A kitelepítés feloldása után 1953 szeptemberétől Szentistvántelepen rokonainál lakott s 1955 közepétől könyvelőként dolgozott egy termelő­szövetkezetben. 1958 szeptember 12-én, életének 63. évében ragadta el a halál. Sírjánál dr. Dévényi (Démusz) Endre - egykori makói tűzoltóparancsnok - barátjaként búcsúztatta egykori főparancsnokát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom