Minárovics János: A nagy elődök A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökei és vezető férfijai, 1871-1945 (Budapest, 2002)

A Tűzrendészeti Közlöny 1938 január 1-i számában cikket írt a tűzoltói állapotokról. Kifejtette, hogy: „A tűzrendészeti törvény és kódex egész terjedelmében való alkalmazásának függőben léte intézményünk fejlődését teljesen megakasztotta... a joggal várt fellendülés elmaradt...Szövetségünk és az abban tömörült tűzoltóság, úgymint eddig, ezután is teljesíteni fogják a haza és embertársaik iránti kötelességüket, de az újév beköszöntével Országos Szövetségünk, mint a tűzoltó társadalom élő lelkiismerete és hívatott képviselője ismételten felemeli intő szavát: „Videant consules" (azaz a konzuloknak legyen rá gondjuk, s a latin szállóige így folytatódik: „ne quid res publica detrimenti capiat", hogy ne érje valami baj az államot). Mint társelnök méltatta a „Tűzrendészeti Közlöny" 60 éves (1878-1938) munkásságát Ismertető és oktató feladatot ellátó szaksajtónkat: „A legna­gyobb elismerés illeti..." írja, mert: „mindkét irányban valóban megfelelt hivatásának. A lapnak szerkesztői és munkatársai, amikor tudásukat és munkásságukat ily módon a tűzoltó eszme szolgálatába állították követendő példát adtak az új nemzedéknek, hogy diadalra juttassa országszerte a köznek szánt és e lap hasábjain rögzített elgondolá­saikat..." A MOTSZ elnökségi ülésén 1938 május hó 17-én Erdély Ernő dr. elnökségi előadó köszöntötte Marinovich Imre dr. h. államtitkárt házasságának 40 éves évfordulója alkalmából. A következő elnökségi ülésen, 1938 június 7-én Hirling Gyula m.kir. kormányfőtanácsos bejelentette, hogy a m. kir. belügymi­niszter megbízta azzal, hogy a 115.200-1938 .B.M. sz. rendelet által előírt újjáalakulásig, illetve a választá­sok megtörténtéig, mint ügyvezető elnök vezesse a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség ügyeit. Javaslatára az elnökség elhatározta, hogy Marinovich Imre dr. h. államtitkárt, aki betegsége miatt távol­maradását kimentette, jegyzőkönyvi kivonatban biztosítja a tűzoltóságnak törhetetlen szeretetéről, szemé­lye iránti változatlan ragaszkodásról és biztosítja arról, hogy eredményekben gazdag munkásságáért a legnagyobb hálára kötelezve érzi magát. Bejelentette továbbá, hogy munkatársaknak Marinovich Imre dr. h. államtitkárt, vitéz Kiss Lajos dr székesfővárosi tűzoltó főparancsnokot és Papp Ferenc ny. tűzoltó főparancsnokot kérte fel. Az 1940 február 24-i elnökségi ülésen Hirling Gyula m. kir. .kormányfőtanácsos elnök emlékezett meg Marinovich Imre dr. h. államtitkár 40 éves tűzoltói szolgálatáról és átnyújtotta neki a 40 éves szolgálati érmet. A magyar tűzoltóság nevében vitéz Kiss Lajos dr. országos tűzrendészeti felü­gyelő méltatta a jubiláns Marinovich Imre dr. pályafutását és lelkes tűzoltói működését, rámutatva arra, hogy egész munkássága alatt a tűzoltóság eszményképe, a csüggedők bátorítója, vigasztalója volt. Nincs olyan kis község az országban ahol személyét ne ismernék, mondotta. Az 1940. július 1-i Tűzrendészeti Közlönyben ismertetett új tisztikar névsorában Marinovich Imre dr. neve már nem szerepel. A Szövetség Izabella utcai székházában 1942 február 19-én a MOTSZ elnöki tanácsa ülésén leplezték le dr. Marinovich Imre h. államtitkár, volt szövetségi elnök és Vida Pál volt Fejér vármegyei tűzrendészeti felügyelő szövet­ségi alelnök Farkasfalvy Imre festőművész által festett arcképeit. Az arcképek a Szövetség tanácstermében nyertek elhelyezést. Az 1945-ben elhunyt Marinovich Imre dr. a csömöri temetőben, a családja sírhelyén alussza örök álmát. DR. SZILÁGYI LAJOS szövetségi elnök 1936-1939 1936 december 12-én Marinovich Imre dr. új elnökként - egy­ben az Országos Tűzoltó Szövetség utolsó választott elnökeként - vezette első elnökségi ülésen javasolta, hogy az ülésre hívják meg Szilágyi Lajos dr. országos tűzrendészeti felügyelő urat, a szövetség új elnökét. Ennek az volt az előzménye, hogy Marinovich Imre dr.-t 1935-ben a gyöngyösi szövetségi nagygyűlés választotta meg elnöknek s amikor a tűzrendészeti törvény 1936. október 1-én életbe lépett tíz évre Szilágyi Lajos dr.-t, cs. és kir. kamarást, biharvármegyei fő­ispánt nevezete ki Kozma Miklós belügyminiszter a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökévé. A tűzrendészeti kor­mányrendelet szerint ő lett hivatalból a MOTSZ elnöke is. A volt elnök - akit a m. kir. belügyminiszter a társelnöki tisztség ellátásra kért fel - üdvözölte az új elnököt, aki megtartotta expozéját. Egy órás beszédében szólt a nagy átalakító munkáról, az országos és törvényhatósági szövetségek, az önkéntes tűzoltóságok újjáalakításáról, a kötelezett tűzoltósá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom