Dr. Váry Lászlóné - Minárovics János: Szent Flórián a tűzoltók patrónusa (Budapest 1988)

ekkor Flórián a tartomány védőszentje volt és mint ilyen, a határokat védte az ellenséggel szemben. Ebben a „szerepében" igencsak helyt kellett állnia a törökök egyre gyakoribb támadásainak idején, s ha a muzulmánok gyújtogatásaira gondolunk, érthető, hogy a tartomány védőszentje egyúttal a tüzek ellen is védett. Máig nem állapítható meg bizonyossággal az az időpont, amikortól Fóriánt a tűzvédelem szentjeként kezdték tisztelni. Az egyik első írásos bizonyítékot erről Martin Luther szolgáltatja, aki így ír róla: „...eddig Szent Laurentiust imádták, mint tűz ellen védő szentet, mostanában azonban Szt. Flóriánt tették a helyére". Laurentius római mártír volt, tüzes roston égették meg. Ő volt a lorchi templom első védőszentje. Elképzelhető, hogy tűz ellen védő szerepét úgy terjesztették át Flóriánra, hogy mindkettőhöz együtt imádkoztak a lorchi templomban. Egyesfeltételezések szerint a tűzhöz való kapcsolata a második őselemtől, a víztől származik, régebben ugyanis, ha szárazságok pusztították a termést, esőért, termékenységért imádkoztak Szent Flóriánhoz. A két elem összekapcsolását az emberi tudatban magától érthetődő egyszerűséggel magyarázza Fiderike Tschochner német történész: „Nem természetes-e, hogy tűzvésznél az égi vízsugárért könyörögnek az emberek és a szenteket tűz esetén védelmezőjükként tisztelik, majd azért imádkoznak hozzájuk, hogy előzzék meg a tüzek keletkezését?" És ha a zápor túl bőségesen hullott a földre és árvíz fenyegette az embert és az állatot, az emberek a „víz ellen védő" Szent Flóriánhoz fohászkodtak. A vízhez való kapcsolódása a közelmúlt népszokásaiban is tovább élt. Nagyon kedvező előjel például, ha Flórián napján, május 4-én esik az eső, ugyanis azt tartják, hogy ekkor az ország egész évben mentes lesz a tűzesetektől. A Flórián-kultusz terjedését igazolják a XV. századból ránk maradt gyönyörű Flórián-ábrázolások. A legszebbek az Albrecht Altsdorf iskolájából származó (ma a Linzi Múzeumban látható) oltárképek, melyek a szent mártíromságának történetét beszélik el, Aquilinus ítéletétől kezdve a Valéria által történő sírbahelyezésig. Flórián a XVI-XVII. században vonult be véglegesen a népi szentek közé. Ez idő alatt a Flórián-alak számos változáson ment át. A középkori művészetben a szentet főleg lovagként ábrázolták - volt, hogy nem ifjúként, hanem aggastyánként. Szt. Fóriánnak, a lovagnak, elengedhetetlen tartozékai közé tartozott a páncél, a lovagi fejdísz, a zászló, valamint a píros-fehér alaprafestett fehér-piros kereszt, amit a Szt. Flórián apátság címerében is megtalálható. A XVI. század végétől terjedt el tűzvédelmi attribútumokkal történő ábrázolása, lába előtt égő házzal vagy várossal, melyre vedréből önti a vizet. Ettől kezdve alakja egyre több helyen, a legkülönbözőbb formában, stílusban bukkantfel a képőzőmüvészetben és népművészetben. Festményként vagy szoborként rákerült a templomok oltáraira, megfaragtákfában és kőben, szobrait bearanyozzák, vagy élénk színekre festették. Ott áll a