Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZ GYULLADÁSÁNAK ELTÁVOZTATÁSA

Róma pusztulásához - minden valószínűség szerint - hozzájárult, hogy a házsorok között nagyon keskeny utcák voltak, a házak jól éghető anyagból épültek, közöttük jószerével egy átlagember magasságának megfelelő távolság sem volt, ez az építési rend tűz esetén a tűzoltók mozgását, a tűzoltó eszközök használatát jelentősen korlátozta, gátolta. De mindezektől függetlenül tűz keletkezésének kedvezett az is, hogy a sütés-főzés nyílt tűzhelyeken történt, a világítást pedig nyílt lángú mécsesekkel és fáklyákkal oldották meg. Az első magán tűzoltóságot Rómában Augustus császár uralkodása idején - a város alapításának 732. évében - i.e. 21-ben Egnatius Rufus aedilis (Róma közigazgatási és rendőri elöljárója) rabszolgákból szervezte, tevékenységi rendjébe tartozott a városban bárhol keletkezett tűz elleni fellépés. A császár ugyanebben az évben elrendeli egy 600 rabszolgából álló „állami" tűzoltócsapat kiképzését és szolgálatba állítását. A tűzoltócsapat i.sz. 6-ban már 7000 fő körül volt, de ekkor már nem rabszolgákból állt. Az állományában vigilek (őrködök, vigyázók, ügyelők), és siphonarik (szifonok kezelésére kiképzettek) tartoztak. A szervezett tűzoltóerők felkészítése mellett a tűzoltáshoz szükséges víz tárolásáról is gondoskodtak, a városban 700 víztároló medencét építettek és vízzel feltöltött állapotban tartottak. Rómában az emeletes házak magasabb szintjein tűzoltó vizet kellett tárolni. Vannak bizonyítékok arra is, hogy a jól éghető tárgyak lángmentesítését is igyekeztek megoldani. A Római Birodalom nagyobb városaiban, így Aquincumban (a mai Óbuda területén lévő katonai táborban és polgárvárosban) is létezett tűzoltóság. A polgárvárosban a tűzoltás és az éjjeli őrség feladatát a különböző kézműves-társulatok, a nehéz anyagokkal dolgozó (faber) és a könnyű termékeket készítők (centonariusok) kapták. A tűzőrség (tűzfigyelők, járőrök, a tűzoltáshoz elsőként kivonulók, stb.) együttartására, a tűzoltó szerek tárolására székházat is létesítettek. Feltehető, hogy a székház tűzfigyelő tornya hazánkban az első tűzjelző és figyelőtorony volt. Aquincumban az i.sz. II. századtól kezdődően a megelőző tűzrendészet néhány elemét kötelezővé tették: a tűzveszélyes „üzemeket" az uralkodó szélirányt is figyelembe véve városfalakon kívülre telepítették; kutakat, vízvezetékeket, víztároló medencéket készítettek; kőből építették a házakat, és cserepes tetővel fedték be. A római kori tűzoltószerek közé tartoztak: a cento (megnedvesíthető posztó, rongy, zsák, vagy párna; ecetes pelyvával megtöltött nyers állatbőr; gyékény, szivacs), favödör, fémrúdra szerelt dupla vödör, cserépkorsó, csákány, létra, rúd, bőrből készített tömlő. A görögök tömlőkben tárolt vízzel táplálták a tűzoltáshoz használt bambuszcsöveket, de hosszúnyakú vödrök is találhatók a tűzoltószerek között. Az első „gépi szerkezetet" Ctesibios (Kteszibiosz i.e. 260) alexandriai mesterember készítette, ennek eredeti darabja nem maradt ránk, később Heron és Vitrovius leírásai alapján vált ismertté a működése, sőt Héron tökéletesítette a „

Machina Ctesibios-t". Feltehető, hogy Kteszibiosz találmányát az ókori Római Birodalomban is alkalmazták.