Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Szentmártoni Szabó Géza: AZ AQUINCUMI VÍZIORGONA

i.e. I. századból származó, egyiptomi terrakotta szobrocskát, amely orgonát formáz, diadémot viselő női játékossal, akit egy trombitás kísér. 39. kép 40. kép A „csurgó dallamu hangszer" Az i.e. I. században élt, római Marcus Vitruvius Pollio az építészetről szóló könyvében (De architectura), jóllehet nehezen értelmezhető módon, ugyancsak részletesen leírta az orgánum hydraulicum szerkezetét. A víziorgona igazából a római birodalomban vált népszerű hangszerré. Az erről tanúskodó irodalmi szövegekből szemelgetünk az alábbiakban. Az első században írta Lucilius Junior az Aetnáról szóló epikus művét. Ebben, szemléletes módon, a tűzhányó működését a képes beszéddel körülírt víziorgonáéhoz hasonlította. A költemény sorait Szabó Kálmán műfordításában idézzük: S mint nagy színházakban „csurgó dallamu" hangszert Sokszínű hangon szólaltat meg kezelője Ritmikusan, vízár-hajtott szűkös levegővel: Nem másképpen, szűk utakon, ha a víz kiszorítja, Tombol a légáram tusakodva, s dördül az Aetna. Petronius Arbiter (? - Kr.u. 66) Satyneonjában Trimalchio egy nagy lakoma során, fölvidulva egy mesterfogás sikerén, elkiáltotta magát: „Nyisszants! Tüstént előlépett a szeletelő, és a kísérőzenére hadonászva, úgy darabolta szét az ételt, hogy egy kocsibajnoknak vélhetted volna, aki zengő víziorgona mellett vívja küz-