Tűzoltó Múzeum évkönyve 8. 2007 (Budapest, 2007)

Galambos Éva: MINÁROVICS MESÉLŐ MÚZEUMA - BESZÉLGETÉS A MÚZEMALAPÍTÓVAL

Aztán elvégeztem a szabványügyi tanfolyamot, így akkor már szabványügyi előadó is lettem, ez a feladat meglehetősen hosszú ideig tartott. Különösen jó munkatársam volt Tarján Rezső, okleveles mérnök, tüzoltótiszt, akivel rávettük a társaságot, hogy megelőző tüzrendészeti szabványokat is készítsünk. Például, egy benzinkút esetében, a helyi tűzoltó egyik helyen csak egy poroltót írt elő kötelező felszerelésként, másutt egészen mást, ezt a helyzetet próbáltuk rendezni. Először a saját felszereléseinket kellett szabványosítani - a kézi tűzoltó készülékeket -, el lehet képzelni, milyen hosszadalmas munka volt ez. Egy héten kétszer volt szabványülés. Szóval ez és hasonló dolgok tartoztak akkoriban a feladataim közé a műszaki osztályon. Itt ismerkedtem meg a szakmáját szenvedélyesen szerető, szinte mániákus tűzoltószer készítővel, Köhler Istvánnal, akinek gyára Kőbányán, egészen a közelünkben működött, a Korponai utca 12-ben. A gyárosnak volt egy csodálatos kézi működtetésű fecskendő gyűjteménye, ami páratlan volt a maga nemében. Sajnos csak fénykép maradt róla, mivel a fémgyűjtési akciók során a fecskendők enyészetre jutottak. Köhler ekkor a Gépipari Tudományos Egyesülethez fordult segítségért. Küldtek is egy levelet a parancsnokságra, amelyben azt írták, hogy a tűzoltóság védje a régi tűzoltó szereket, felszereléseket, becsüljék meg a múltjukat. Rövidesen megkaptam ezt a feladatot is. Először fogalmam sem volt, hogyan kezdjek a dolgoknak, semmiféle terv nem volt, csak annyit tudtam bizonyosan, hogy meg kell védeni a régi dolgokat. Első lépésként, 1954 karácsonyán kiadtunk egy körrendeletet, melyben az osztályparancsnokságok megkapták az utasítást, hogy óvni kell a régi tűzoltószereket. Mivel az 1948-ban életre hívott állami tűzoltóság egységeit először a nagyvárosokban szervezték meg, ez azt jelentette, hogy az a városi tűzoltó anyag, ami korábban a tulajdonukat képezte, az mind átkerült az állami tűzoltók tulajdonába. Ide viszont érkeztek az újabb szerek, az újabb gépjárműfecskendők, amihez kellett a hely, hát kidobták a régit. Sajnos, ebben igen sikeresen vitézkedtünk! Például a papír és a fémgyűjtés áldozatául estek a régi könyvek és légósisakok is. Ekkoriban továbbra is előadóként dolgoztam, ugyanúgy beosztottak ügyeletre, és minden egyéb munkámat is el kellett látnom. Ez a helyzet elég sokáig tartott, egészen addig, amíg a Tűzoltó Múzeumban akkor még csak ketten voltunk, a gondnok és én - lehetetlen volt a nyitva tartást anélkül megoldani, hogy magam is ott ne legyek.