Tűzoltó Múzeum évkönyve 7. 2006 (Budapest, 2006)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZJELZÉS FEJLŐDÉSE A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG

gyelők ébresztőtől takarodóig hanggal és más jelekkel riadóztatták az állományt. Éjjel - a tűzoltók fekvőhelyén - a párnák alatt futó farúdnak a végét az ügyeletes fakalapáccsal (vagy farúddal) erőteljesen ütögetve riadóztatta őket (2. ábra). „A tüzet azonban a tényleges oltás helyett inkább vallásos-babonás fogásokkal igyekeztek megfékezni. ... füstölők illatával legyezgették a lángokat a harag­vó istenség (FÖDŐ) kiengesztelése végett. 7 " 2 ábra: Japán tűzfigyelő torony, riasztási mód és a japán tűzoltók vonulása a tűzhöz Japánban fából és könnyen égő anyagokból építkeztek, (és sok helyen építkez­nek ma is). így nem véletlen, hogy nagyon gyakoriak voltak a tüzek, sőt nem rit­kán tűzvész is tombolt. A sűrűn előforduló földrengés - ami gyakorta tűzvész ger­jesztője is volt - „kikövetelte" a könnyűszerkezetes építkezést, tehát a japán épít­kezési gyakorlat nem öncélú volt. A tűzfigyelés évszázadok alatt kialakult gyakor­lata (ami ma is létezik Japánban) szerint éjjel (ahogy ma is) tűzőrök járják az utcá­kat és csörömpöléssel (ma más módon) adják tudtára a lakosoknak a tűzre való fi­gyelés fontosságát. A Római Birodalom korai történetében sem létezett az Ókori-Keleten meg­valósulttól eltérő tűzoltói gyakorlat. A tűzvédelem itt is az önkéntességre, a közös­ség iránti felelősségre, a tűz isteni eredetének elméletére épült. Az ókori világ fővárosa - Róma - több százezer lakosú város volt. Abban az idő­ben más lehetőség híján a nyílt helyen való sütés-főzés, a nyílt lánggal való világí­tás, a jól éghető építőanyagok használata nem kívánt tüzeket indukált, de a város­falon belüli házsorok közötti szűk utcák - a kellőképpen át nem gondolt építke­zés - pedig a tűzvészek melegágya volt. így nem csoda, hogy az időszámítás előtt 7 Szilágyi-Szabó i.m. 13. oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom