Tűzoltó Múzeum évkönyve 7. 2006 (Budapest, 2006)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZJELZÉS FEJLŐDÉSE A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG

Dr. Hadnagy Imre József A TŰZJELZÉS FEJLŐDÉSE A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG BEVEZETÉS A történelemben bármikor az embereknek az ártó tűz elleni eredményes fellépé­sét, a tűzoltás komplex folyamatának időbeli lefolyását elsősorban a tűzzel kap­csolatos természettudományos ismeretek hiánya, vagy terjedelme és mélysége, de alapvetően az adott korban meglévő és alkalmazott technikai eszközök fejlettsé­gének színvonala határozta meg. A kitört tűz oltásának eredményességét lénye­gesen befolyásolták a róla rendelkezésre álló információk, az információk gyors továbbadása, a tűzoltás szereplőinek kommunikációja. A tanulmány ezeket az ele­meket vizsgálja, és igyekszik történetiségében bemutatni fejlődésüket. Régvolt elődeink is különösen fontosnak tartották, hogy a nem kívánt tűzről mi­előbb információt szerezzenek, azaz a lehető legkorábban észleljék azt. Már ők is úgy gondolták, hogy a tűz észlelésének pillanata és a tűzoltásban résztvevőknek, valamint a segédkezüknek a kárhelyre való érkezési ideje közötti időintervallum hossza nem lényegtelen a tűz elleni fellépés hatásossága szempontjából, de az ol­tás sikerét lényegesen befolyásolja a „küzdelemben résztvevők" közötti élő kap­csolat is. A folyamat részét képező tűzjelzés lényeges csomópontjai: a tűz észlelé­se, a tűzről szóló információk - a tűzhír - továbbadása, a tűzriadó, a tűzilárma, ez kiegészül a tűzoltás közbeni kommunikációval. A tűzjelzés a megelőző tűzrendészet egyik fontos része, magával a kifejezés­sel a korabeli tűzszabályrendeletekben, de kormányrendeletben is találkozunk. Példaként, a tűzjelzés ügyében egy kormányrendelet (53.888./1888. B.M. sz.) „okként intézkedik, hogy mindenki köteles a kitört tüzet hírül adni, köztudo­másra hozni, arról a tűzoltóságot és a hatóságot értesíteni, viszont a hatóság­nak feladata a helyi viszonyok szerint a tűzriadóról gondoskodni." 1 Ez a tör­vényként is felfogható rendelkezés évszázadok óta érvényes eljárási rendet közve­tít, amely időtállónak bizonyult, és napjainkban is érvényesek a benne foglaltak. A téma feldolgozása közben a tűzjelzésen kívül több más kifejezéssel, fogalom­mal is van dolgunk. 2 A teljesség igénye nélkül, tekintsük át, hogy azok - „tűzoltó szemmel nézve" - tartalmilag mit foglalnak magukba: - Az észlelés. Az észlelés tulajdonképpen nem más, mint az emberi agyban lejátszódó folyamat illetve annak eredménye. Ilyenkor az érzékszervekre ható in­Tűzrendészet. (Magyar Tűzoltó Szövetség, Budapest 1902.) 193. oldal. 2 A vizsgált fogalmak tartalma - napjainkra - a modern technikai eszközök térhódításával, a tűzoltó taktikában alkalmazott korszerű módszerekkel összefüggésben módosulhatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom