Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzoltó érdemekért adományozott érmek

Györ városában 1895. október 20-án fényes ünnepély keretében tartolták meg az Önkéntes Tűzoltó-testület negyedszázados fennállása évfordulóját. Az ünnepélyen ­amiről a Tűzoltó Közlöny 1896. január 8-i száma tudósít- Batthány Lajos gróf (fiumei kormányzó, a testület elnöke) egyenként és kézszorítás mellett adta át a város érmeit azon hat egyleti tagnak, akik szintén negyedszázados jubileumukat tartották. Az érmeket a városi tanács adományozta az 1895. szeptember 2-án tartott ülés határozata alapján. Mivel azonban az érmek alakját nem ismertették, csak következtetésekre vagyunk utalva azok kivitelét illetőleg. Tudjuk, hogy a Győri Önkéntes Tűzoltó Testületet 1870-ben alakították meg, miértis a 25 éves érmeket 1895-ben kellett hogy csináltassák. Azt is tudjuk, hogy 1880-ban határozták el, hogy "a tíz éve szakadatlanul működő tűzoltókat ezüst éremmel díszítik fel". Ezeken az érmeken magukat "Győri Önkénytes Tűzoltó Egylet"-nek nevezik. Az "önkénytes" szó használata ellen a TK 1884-ben (Január 22. szám 15. old.) foglalt állást, de továbbra is megmaradtak az "egylet" elnevezésnél. "Egylet vagy testület" címmel azután Bárány N. Ernő 1891-ben (TK 1891, 49 és 74 oldal) írt cikket és szállt síkra a "Testület" elnevezés mellett. Előbbiekből és abból, hogy 25 éves emlékérmükön már "Testület"-ként nevezik magukat, következtetünk arra, hogy az érem 1891 után készült. Eszerint Győr városa a 35.2 x 2.5 x 39.4 mm méretű nyolcszögletű bronzérmeket ajándékozott a 25 éves tűzoltószolgálat elismeréséül. Ezek előlapján "A GYŐRI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ TESTÜLET" körirattal körülvett részén sisak, csákány, létra és az 1870-es évszám (alakulásuk éve) szerepel. A 17.2 gr súlyú érem hátoldalán "A TŰZOLTÁSBAN SZERZETT ÉRDEM KITÜNTETÉSÉRE" szövegű köriratban Győr város címere látható. Az érem háromszögletű fehér szélű vörös szalagon csüggött. Ezt a város által adományozott érmet később is adták azok­nak a győri tűzoltóknak, akik negyedszázados jubileumukhoz érkeztek el. "A Győri Önkéntes Tűzoltó Testület évi jelentése az 1910-ik évről" (Győr 1911) arról tájékoz­tat, hogy a városi 25 éves érmeket Wemnes Jenő polgármester adta át (akkor ilyet kapott gróf Széchenyi Ödön pasa, lovag Rösch Frigyes, Pingitzer Mihály, Bolla Sán­dor, Szabó István, Ács Márton, Vass József, Váradi Dávid, Molnár János, Feigl János, Fleischmann Zsigmond, Kucsera Dani és Vida Antal. Ugyanakkor az orszá­gos szövetségi szolgálati érmeket (XXX, XXV, XX, X és V éveseket) osztott ki dr. Óváry Ferenc alelnök, míg a testületi érmeket Häuser Györgyné adta át a testület összes tagjainak. Ezek szerint Győrött az önkéntes tűzoltók szolgálati idejét legalább négy féle éremmel ismerték el: 1./ Ö.T.T. 10 éves ezüst érmével, 2.1 Győr város 25 éves emlékérmével, 3. / A MOTSZ által rendszeresített szolgálati érmekkel, 4. / A királyi diszéremmel (amit ugyancsak 25 éves szolgálat elismerésére rend­szeresítettek). Sőt később (1910-ben?) a 40 évi szolgálat elismerésére 8 szögletű aranyérmet is rendszeresítettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom