Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzistenek, égő áldozatok

lénynek hatlamában áll mindent megsemmisíteni. Ö a kárt okozó tűz istene. Loki és Odin barátságot fogadott egymással, amit szertartással is megpecsételtek, igazi "vértestvér"-ré lettek. Mivel Loki csinos és vonzó volt, az istennők csak ritkán álltak ellen neki. Cselszövései és árulásai miatt a többi isten megharagudott Lokira. A monda szerint Aegir az óriás, meghívta az isteneket és istennőket egy nagy lakomára. Csak Thor maradt távol, aki akkor a keleti országokban utazott. Lokit nem hívták meg, ám ő mégis megjelent. Mindenki elcsendesedett, amikor meglátták az ajtóban. Csak egy szomjas vándor vagyok, mondta Loki; az istenek binyorára nem tagadják meg tőle a kupát, amit minden arra járónak felkínálnak, még az idegennek is. Senki sem válaszolt neki. Tovább folytatta tettetett szerénységgel: legalább egy széket kínáljanak neki, az udvariasság szabálya szerint. Az istenek hajlottak arra, hogy helyet adjanak neki maguk között. Csak Bagi, a költészet istene, akinek tiszte volt az újonnan érkezők köszöntése, utasította vissza, hogy Lokit székkel kínálják. Loki még mindig udvariasan, Odinhoz fordult és emlékeztette hogyan fogadták testvérré egymást a régi időkben. Odin megharagudott és felszóllította fiát Vidar-t, hogy adja át helyét Lokinak. Kupát hoztak és megtöltöt­ték. Loki az összes jelenlévő isten egészségére ivott, de jókívánságait nem ter­jesztette ki Bragi-ra; Bragi, hogy a béke helyre álljon, bocsánatot kért sértő szavaiért, sőt egy lovat, egy kardot és gyűrűket is felajánlott engesztelésként. Loki azonban dölyfösen válaszolt: gyávának nevezte Bragit, aki elmenekült a csatából és míg a többiek kitették magukat a veszélyeknek, addig a padon lustálkodott, szégyentelenül. Bragi válaszolt volna, de felesége, Idun, könyörgött, hogy ne feleljen ilyen kiszámí­tott rágalmazásra. Ez tovább tüzelte Loki haragját. A teremben lévő összes istent támadta már, felidézve életük legbotrányosabb jeleneteit. Nem kímélte az istennőket sem, mindegyiket hűtlenséggel vádolta és ezt megtoldotta azzal, hogy sokuknak kegyét ő maga is élvezte. Vad gyönyörrel vallotta meg milyen bűnöket követett el az istenek ellen ő maga, a saját akaratából. Hasztalan próbáltak Aegir vendégei sértésre sértéssel válaszolni, senki sem állhatott meg Lokival szemben. Sil, a nagy Thor felesége egy kupa mézsört kínált neki és kérte, vessen véget a vitának. Loki újabb sértésekkel felelt, azt állította, hogy őt, Thor nejét is karjában tartotta. Ekkor azon­ban mennydörgés hallatszott, megérkezett Thor és csönd lett a teremben. Loki emlékeztette Thort, hogy Utgardaloki varázsló kastélyában milyen megaláztatásban volt része a leghatalmasabb istennek. Erre Thor felemelte kalapácsát, mintha le akar­na csapni a Sértegetőre. Most Loki is megrettent. Meghátrált, de mielőtt a termet elhagyta, egy utolsó fenyegetés hangzott el szájából, azt mondta Aegir-nek, hogy ilyen ünnepet soha többé nem tud majd rendezni. Mert igen hamar tűz által vész el palotája és minden tulajdona. Ezek a szavak nem csak Aegir palotájának sorsát jelezték, hanem az egész világ tűzhalálát is!

Next

/
Oldalképek
Tartalom