Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)
II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Gondolatok az aquincumi tűzoltóság orgonájáról
vadási hőfoka 1450-1550 °C. A fenyőfa tüzében a vas része nem olvadhatott el. Meg kellett volna maradnia. Még szerencse, hogy a sípok megmaradtak, mert nagyobb mennyiségű fenyőfa égésekor a sugárzó hő olyan nagy lehet, hogy a sípokat megolvasztja. A Nógrád megyei Sávoly községben 1893. január 18-án pl. mivel a mise után a gyertyákat nem oltották el - a díszes főoltár teljesen leégett. A templom elején a karzaton elhelyezett orgona tönkre ment, mert sípjai a nagy hőségben megolvadtak. 30 Az aquincumi orgona egyes sípjaiban a hangoló tölgyfadugók elszenesedtek, másokban az elégett fadugók nyomát találták meg. Olyan sípot is találtak, amelyben egész hosszában meg volt a megszenesedett fadugó. Ezek szerint itt tökéletlen égési folyamat zajlott le, a sípok nagyrészt megakadályozták a levegő hozzájutását a dugókhoz és a külső kb. 400-500 C hőmérséklet hatására azok faszénné váltak. Az ásatást vezető a lelet helyzetéről így ír: Mindeneknél nagyobb jelentőségű tárgy, egy orgona bronz alkatrészeinek a maradványa, mely azonban nem a pince alsó részében, hanem a mennyezetet tartó alsó gerendák szenesedéit maradványi felett maradt meg. 31 Mégpedig oly helyzetben, amely megfelelt eredeti állapotának is. Leesésekor vízszintes helyzetbe került, s az a rész volt felül, mely a hallgatóság felé esett. Legelőször az orgona előoldalára, mégpedig a szélládára felerősített ajándékozási bronz táblácskát találtuk meg. 32 A fújtatónak tehát a leletek (sípok, stb.) mellett oldalt kellett volna elméletileg lennie. Ám nem volt ott, nem ásták ki. Felmerült a kérdés, kiástak-e mindent? Maga Nagy Lajos így ír az ásatási nehézségekről: Egy zimankós őszi napon estefelé, mikor már éppen le akartuk tenni szerszámainkat, három méter mélyben ásva, a föld zöldes színű patina nyomokat mutatott, s látható lett egy bronzcsőnek az oxidálás miatt félig alaktalan külseje. A munkát folytattuk gyertyafény mellett is, mert földbeomlástól kellett tartani. Á fejünk felett tornyosodó fekete felhők éjszakai záporral fenyegettek s a föld mélyében rejtőző még bizonytalan rendeltetésű bronzlelet teljes elpusztulásával számolhattunk. Izgatott kíváncsisággal kísért munkánk eredményeképpen éjfél felé napvilágra, illetve holdvilágra hoztuk az antik világ eddig egyetlen ismert orgonájának maradványait. Ezek után joggal gondolhattunk arra, hogy kisebb alkatrészek a földben maradtak, de kételkednünk kell abban, hogy olyan nagyobb darab, mint a légfújtató elkerülte volna az ásatást végzők figyelmét. Azt pedig, hogy a pincét teljes egészében feltárták-e, ma már senki sem tudja. Feltételezzük, hogy a teljes feltárás megtörtént és a légfújtatót nem találták meg. Akkor is van további magyarázat arra, hogy miért nem került az orgonával együtt a földbe. A későbbi restaurálás során, mint ahogy arra már Szilágyi János is rámutatott, a regisztercsuszkákon javítások, forrasztások nyomait találták, észrevették azt is, hogy néhány rugót is kicseréltek a hosszú használat során. 34 Mivel az orgonát a tűzoltó társulatnak 228-ban ajándékozták és ha feltételezzük, hogy a székházat már az első, 278-ban történt szarma-