Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)

II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Tűzoltó érdemekért adományozott érmek

A Bistricai Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás érme 1878 A Walser Ferenc cég mutatta be gyártmányait 1878-ban a bisztricai mezőgazdasági és ipari kiállításon és ott a kiállítás ezüst érmét érdemelte ki. 54. kép. Az érem rajzát ismerjük a cég már többször említett 1891. évi katalógusából. E szerint előlapján körgyűrűben. „Landwirtschaftliche und Gewerbliche Ausstellung in Bistritz" felirat. Ezen belül három alakos jelenet: jobbjával a ma­gyar címert tartó szárnyas angyal babérkoszorút tart egy kovácsüllő mögött álló kalapácsos munkás feje fölé, a harmadik szereplő ül. Hátlapján 3 sorban. „Dem Werdienste 1878", azaz az „Érdemnek". Az 1879. évben készített tűzoltó vonatkozású érmek Ezideig1879 évjáratú tűzoltó vonatkozású érmet mindössze kilencet ismerünk. A sort két Walser cég által kiérdemelttel kezdhetjük és egy ugyancsak Walser cég által elnyert éremmel zárhatjuk. Walser Ferenc aranyérmet kapott az első nemzetközi tűzoltószer kiállításon, amit Leobschützben (Németországi kisváros a Cseh határ közelében) a III. Fel­sősziléziai tűzoltónap keretében rendeztek. Ennek az éremnek az ismertetését is azzal kell kezdenem, hogy csak rajza ismert. Az első nemzetközi tűzoltószer kiállítás (Leobschütz 1879) aranyérme A 32 mm átmérőjű érem előlapján körbenfutó felirat: „Für Auserordentliche Leistungern In Feuerlöschgerathen". Ezen belül egy sisakos tűzoltó babérkoszorút nyújt át egy kovácsüllő előtt álló mesterembernek. Hátoldalán is körbenfutó felirat: „III. Ober Schlesischer Feuerwehrtag Leobschütz 1879". Ezen belül 7 sorban. „I. Preis Internationale Ausstellung von Feuerlösch Geräthen". 55. kép.

Next

/
Oldalképek
Tartalom