Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz

aminek a középpontjába kialakított nyíláson át egy 45 láb hosszú lV

2 láb vastag négyszögletes tengelyt eresztettek le függőlegesen a gép helyiségébe. A tengely alsó csapja a géphelyiség padlójára helyezett gerenda csapágyában forgott, a felső vége pedig abban, amelyik a tetőkapcsok alatt két szarufa mélyedésében volt. Az alsó csapágy körül minden irányban 17 lábnyi szabad térség volt. Egylábnyira a tengely alsó vége felett egy 22 láb átmérőjű, 8 lapból álló 4 küllős fogaskereket helyeztek el(a küllők 15 láb hosszúak és 3

/

4 láb szélesek, illetve vastagok, a talpak pedig 3

/

4 láb vastagok és 1 láb szélesek voltak. Ezekből 3

/

4 láb magas, fel láb széles és 6 ujj vastag fogak álltak kifelé, amelyek a fekvő tengelyen volt hajtóművet forgatták 12 darab 3 láb hosszú és 6—6 széles és vastag borda segítségével). A hajtómű forgatta a tengelyt az azon volt négyszeresen hajlított, kapcsokkal kivert láncdobbal együtt. Ezekbe a kapcsokba kapcsolódtak a felvonólánc szemei, amelyek a labdák segítségével felhozták a vizet az aknából. A fekvő tengely csapjai gerendák közepébe erősített csapágyakban forogtak. A kerékkamra felett, az álló tengely lyukaiba két pár ferdén felállított támaszfa végei voltak becsapozva, felső végük kettős keresztgerendát tartott, amelyek ugyancsak a tengely lyukaiba voltak beerősítve. A keresztgerendák végére egy-egy lefelé irányuló deszkát erősítettek és erre egy-egy rövidebbet derékszögben. Ez utóbbin volt a láncot tartó vasszeg a lánccal és a felhérccel (lóbefogó szerszámmal). Ezt a gépet, ami 240 lábnyi mély akna vizét volt képes felemelni, 32 ló hajtotta úgy, hogy 8—8 járt körbe 8 órán át. Ennyi munka után 12 órát pihentették őket, mialatt ugyanannyi váltásként dolgozott.

67 Az ismertetésből kitűnik, hogy egy ilyen gép megépítéséhez durva becsléssel 20—30 köbméter faanyagot használtak fel, vagyis sok éghető anyag volt bennük. Látható ugyanakkor az is, hogy a labdás vízemelő gép nem szivattyúként működött, miért is a tűzoltófecskendő kialakításában nem játszhatott szerepet. Ez a gép azonban a bányáknál használatosaknak csak egyik típusa volt. Használták még a taposómalom által működésbe hozott vödörsoros emelőket és a mai értelemben vett ún. emelő szivattyúkat is. Agricola

68 hatodik könyvében 3-féle vödrös, 7-féle szivattyús és 6-fajta labdás vízemelőt ismertet részletesen, és 18 ábrával teszi azokat szemléletesebbé. Az emelő szivattyúsok közül a legegyszerűbbet, ami facsőből (hengerből), bőrszelepes kerek vagy hosszúkás lyukakkal ellátott dugattyúrúdon lévő dugattyúból, szívószelepből, szívókosárból és kiömlőcsőből állt, egy munkás kézierővel működtette. Működési elvét és kivitelét Agricola így írta le: ,,a vízzel teli aknafenék fölé faállványt építenek, és erre egy vagy két, egymással összefüggő, az aknazsompba leérő csövet szerelnek hegyes, egyenes vaskapcsok segítségével, amelyeket a táró két oldalába vernek, hogy szilárdan tartsanak. Az alsó csőnek az alsó vége egy kb. 2 láb magas szívórejbe nyúlik bele. Ez utóbbi, a csőhöz hasonlóan van kifúrva, az akna fenekén a vízben áll. Alsó nyílását dugó zárja el, körös-körül azonban lyukkoszorú van, amelyen át a víz a szívófej-