Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)
I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz
kupolán azonban egy kéménylyuk van. A tudós mester ezzel a nyílással valóban nagy szolgálatot tett. E nyíláson a világító napnak fénye beverődvén a gépház belsejét egészen megvilágítja. Egyenesen e nyílás slatt a Dunából jövő egészséges víz számára kerek vízmedence van. Ebben a medencében különféle kerekek vannak, melyeknek minden eszközük, úgy a kerék is, vastag tölgy-, cser- és égerfából van és egészen a Dunában állnak. Eme hengerkerekeknél magasabban, egy tölgyfából készült, kocsikerék nagyságú hengerkerék van, melynek kereke körös-körül a szélén lyukas, és így vizet beeresztő ötven darab kis láda van rajta: ez a hengerkerék azonban nincs a vízben úgy, mint az alsó hengerkerekek. Az említett világosság bebocsájtó nyílás alatt a hengerkeréknek tengelye emberi kar vastagságú vastengely. Lenn a Dunában lévő fahengerek kerekei és kötelei emberi ágyék vastagságú vaskerekek és kötelek. Némelyik kerék emberi kar vastagságú és teve nyaka módjára girge-görbe, mesterséges kerék. A kovácsmester eme bámulatos kerekeknél annyi ügyességet fejtett ki, hogy az elképzelhetetlen. E vaskerekek szélein ágyúgolyó formájú negyven-ötven darab kerek vasgolyó van; ezen eszközök és kerekekkel a különféle hengereket a víz erővel mozgásba hozza és a keréken lévő golyók a Dunába csapódván a Duna vizét erővel a vascsövekbe hajtják, és míg a kerekek forognak, ezen golyók folyton egymást követik." (Ez a leírás az úgynevezett több dugattyús szivattyú egyik fajtájára illik, s ilyen megoldást ismertet 1618-ban Frankfurt am Mainban megjelent könyvében Iacobush de Sttada. 19. sz. kép.) „A Duna vize ily módon fenn a belső várban lévő csorgókút víztartójába ömlik; az összes vízcsövek vas muskéta-puska (kanócos puska) alakú, csatornás csövek s a meredek sziklák között egyenesen fölfelé álló, néhány csekély értékű vascsőből állnak. Ezen vasból való víziutak, melyek szökőkút gyanánt egyenesen felfelé menve három minaret magasságúak és a háromszáz rőf magasságban lévő csorgókút bámulatot keltenek. Az említett belsővár sziklájának egészen az alján, a vízimalmokat és kerekeket magában foglaló gépházban egy sziklából hétfejű sárkányként meleg forrás vize bugyog ki s elfolyván, húsz rőfnyire alább a Dunába ömlik. (A legutóbbi kutatás igazolta a melegforrás létét, 1985-ben megtalálták a Cselebi által leírt helyen, a Veprech torony helyén ismert ciszterna kitisztítása után. 53 ) E gépházban a kerekek kezelésére csakis egy ember van kirendelve." Az akkori Kezelőt Üveszj Imanüelnak hívták s foglalkozásának török neve: „kujodsi" volt 54 . Cselebi a továbbiakban arról ír, hogy a kezelőt megkérték, hogy mutassa be működés közben a gépet, s ő néhány akcse ellenében ezt meg is tette. Erről így ad számot: „ ... először a tetőn említett kéménynyílás födelét felnyitván a gépházat kinyitotta s a meleg forrásnak a Dunába folyó útját elzárván a gépházban lévő magas keréknek a vizet befogadó kis ládái vízzel teltek meg, amire a hengerkerekek azonnal forogni kezdtek. Nagy Isten! olyan zörgés keletkezett, mint az utolsó ítéletnek hirdetője volna. Némely kerekek jobbra, némelyek balra forogtak, s valamennyi kerék, egyik a másikba kapcsolódván (vagyis fogaskerekek voltak) óra módjára mind forogni
