Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)
I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz
1493-ban vízikerék-hajtású bronzdugattyús szivattyúra cserélték ki. Készítette Musman Art bronzöntő. Braunschweigben 1526-ban elkészítették az első vízművet. Ennél vízikerekek, csapos tengely és fogasrúd segítségével több dugattyús szivattyút hajtottak meg, ami az Oker vizét medencékbe emelte. A medencékből csöveken át kutakhoz vezették a vizet. Hamburgban ivóvíz biztosítása végett 1531-ben létesítettek egy szivattyúművet. Danzig 1570-ben kapott vízvezetéket, amelyet dugattyús szivattyúk tápláltak. Londonban 1582-ben a híd északi ívén óriási vízikerékkel meghajtott dugattyús szivattyút szereltek, ami London új vízvezetékét táplálta. Facsövekből készített vezetékét a főútvonalakon a föld alá temették be. Tűz esetén a facsövet csákánnyal kilukasztották. A kiszökő vizet deszkából készített gáttal vették körül s onnan használták fel tűzoltási célra vödrökkel vagy vízipuskákkal. 42 Ezek közül az adatok közül számunkra a szivattyúműves vízművekre vonatkozóak a különösen értékesek. így a brémai (1394), az ulmi (1426) és a dugattyús szivattyúra átégített lübecki (1493). A budait (1416) ezek közül időben csupán a brémai előzte meg! Ott viszont a szivattyúmű valószínűleg nem dugattyús volt, hiszen a vizet ,,egy tartályba merte", vagyis vödörsoros megoldású is lehetettt. Ahol a dugattyús szivattyút először megnevezik, az az 1493-ban Musman Art készítette lübecki, de az meg 77 évvel későbbi a budainál, s mindössze 8 évvel előzi meg a budai polgárváros vízművére vonatkozó adatunkat. A braunschweigi tobb dugattyúst pedig éppen abban az évben készítették el, amikor Hanz Hofer a pozsonyi tűzoltórecskendőt. Igaz viszont, hogy Lipcse vízvezetéke megelőzte a budai várét, mert azt mar 1412-ben említik. Bártfán 1426-ban, Körmöcbányán 1442-ben gravitációs vízvezetékről, Pozsonyban a vár vízművéről 1434-ben olvasunk először. A XV. század derekán városaink közül Eperjes, Kassa, Besztercebánya, Újbánya, Lőcse, Brassó, Pécs, a hegyi várak közül Visegrád, Esztergom, s délen Nándorfehérvár (Belgrádi rendelkezett vízvezetékkel 43 . Az említettek egy része a közlekedő edények törvénye alapján működött. Ilyen elven működött pl. Budán a Mátyás király idejében épített egyik vízvezeték is. A városkút (ma XII. kerület Béla király úton) — aminek épen megmaradt gótikus kútfolyosója értékes technikatörténeti emlékünk — egyike annak a három hegyvidéki forrásnak, amelyeknek vizét ólom-,cserép- es facsöveken a budai varba vezették (a másik két forrás a Béla király úti Bela-kút és az Orbán tér fölötti — a XIX. században csatornázással kiiktatott — úgynevezett Sváb-kút volt). E források és a Sváb-hegy kb. 100 méteres szintkülönbségét kihasználva működött ez a vízvezetéki rendszer, amelynek vári csorgója a mai Szentháromság téren állt. Ennél a megoldásnál természetesen nem volt szükség nyomószivattyú alkalmazására. A Buda vonatkozásában említett három középkori vízmű — a két szivattyús vízmű, illetve a Mátyás királyféle gravitációs vízvezeték — további sorsáról annyit tudunk, hogy az 1686os ostrom után romokban hevertek. A XVIII. században mindharmat megújították.
