Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz

12. sz. kép Egyhengeres gólyanyakú fecskendő rajza a Köhler-gyűjteményből Bild 12 Skizze von einer Zylinderspritze mit storchartigem Halsrohr aus der Köhler-Sammlung nek magyarul és közönségesen facskandó, azaz fecskendő volt a neve. Itt tehát egyértelműen meghatározták a célt, a tűz eloltását, és nem nedvesítést, bőrök locsolását stb. szolgálta. Még érdekesebb ebből a szempontból Árva várának 1583. január 17-1 inventáriuma egyik bejegyzése. Ott ugyanis még közelebbi meghatározást találunk a fecskendő használatáról a következőkben: „Instrumenta erea, quibus aqua tempore incendii in tectum eiaculatur 3". Azaz: 3 fémből készült eszköz (fecskendő), melyekből tűzvész alkalmával a víz az (égő) tetőre szóratik (kiszökell)

27

. A 111 méter magas mészkősziklán álló Árva várának abban az időben már 17 éve a Thurzó család volt a birtokosa. A vár épületei egyemeletes, magas építmények voltak. A tetőtűz eloltására szolgáló fecskendők ezért legalább 8-10 méteres erőteljes sugarat kellett hogy adjanak, mert máskülönben nem tudták volna velük a tetőt lentről locsolni. Az hogy tűzoltáskor felvitték volna azokat a tetőtérbe, vagy létráról működtették volna őket, nehezen képzelhető el. Az említett adatok és körülmények dr. Roncsik Jenő véleményét támasztják alá. Abban az esetben, ha elfogadjuk mi is az ő véleményét, akkor mégis milyen nagyobb „szerszámra" gondolhatunk? Csaknem biztosra vehetjük, hogy ezek a kezdetleges fecskendők szélkazán nélküliek, vagyis