Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

II. RÉSZ DOKUMENTUMOK - DR. SZABÓ KÁROLY: NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁS A TŰZVÉSZEK ELLEN. Adatok a nemzetközi tűzoltószövetség történetéhez

lyozva lenne Uraságod a kongresszuson való megjelenésben, akkor tiszte­lettel felhívjuk a figyelmét alapszabályaink 11. §-ra, melynek értelmében szavazatát bármely másik országbeli képviselőre átruházhatja ugyan, ha­nem erről legalább két nappal előbb, a vezértitkárt írásban értesíteni tarto­A meghívókat aláírták: Hip. Casier Edwin; O. Sachs, V. Széchenyi gr ói és Westphalen alelnökök; Viktor Rauter számadó, G. de Marie vezértitkár. 23 Ugyanekkor az országos szövetség felhívta a hazai tűzoltóságok fi­gyelmét is az óriási jelentőségűnek tartott eseményre, amelyről már a hiva­talos lapból is tudomást szerezhettek. Az országos szövetség a nemzetközi tűzoltószövetség tanácsával együttesen az 1904. év tavaszán újabb meghí­vót bocsátott ki a végleges program közlésével, ami magában foglalta az ösz­szes tudnivalót, tájékoztatott nagy vonásokban Magyarországról és Buda­pestről részletesebben. A kongresszus sikere érdekében a bizottságokon kívül is szinte min­den hatóság, testület, vállalat stb. igyekezett együttműködni a külföldiek ré­szére a magyarországi tartózkodást kellemessé, szórakoztatóvá és feledhe­tetlenné tenni. A vasúti vállalatok utazási kedvezményeket adtak, a buda­pesti látványosságoknál belépődíjat nem szedtek, a kormány lehetővé tette az operaházi záporpróba megtartását, a katonai parancsnokságok, rendőr­zonyítsák demonstrálva az Ausztriától való függetlenséget. A tűzoltószer-kiállítás időtartamát két napban állapították meg, azért, hogy a vidékről Budapestre érkezők is nyugodtan, nagyobb torlódás nélkül tanulmányozhassák. A kiállítás megnyitására augusztus 14-én az iparcsar­nokban került sor nagyszámú közönség jelenlétében. Gróf Széchenyi Vik­tor, a magyar szövetség elnöke köszöntötte a kereskedelmi miniszter képvi­seletében megjelent Szterényijózsefm'miszten tanácsost, és felkérte a kiállí­tás megnyitására. Szterényi megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a tűz­oltóság nemcsak emberbaráti intézmény, hanem jelentős közgazdasági té­nyező is. Fejtegette a tűz elleni védekezés fontosságát és megállapította, hogy a magyar tűzoltószeripar a külfölddel versenyképes. A kiállításon 91 kiállító vett részt, közülük 78 magyar, 7 német, 5 oszt­rák és 1 olasz volt. A kiállítás nemzetközi vonatkozásban nem lett elég ered­ményes, de hazai vonatkozásban annál inkább az volt. A kiállítást megláto­gató magyar tűzoltók saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy a kor­szerű tűzoltószereket a hazai gyárosoktól és kereskedőktől is beszerezhe­tik, és nem kell feltétlenül a külföldiekhez fordulniok. 24 A kongresszusra a külföldi vendégek nagy része Bécs felől jött Magyar­országra. A rendezőbizottság a programot úgy állította össze, hogy ezek a vendégek augusztus 16-án reggel 9 órakor érkezzenek Pozsonyba, a bécsi gyorsvonattal, és ott az országhatáron gr. Széchenyi Viktor elnökkel az élen fogadta őket a küldöttség, amelynek tagjai voltak az országos szövetség kép­viselői, a pozsonyi tűzoltótestület parancsnoksága és a pozsonyi hatósá­zik.. : ség, mentők mind hozzájárultak, h kultúrát és művészetet bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom