Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - DR. SZABÓ KÁROLY: PÉCS TŰZVÉDELMÉNEK TÖRTÉNETE A DUALISTA MAGYARORSZÁGON 1867-1918

A gyártulajdonos a tűzoltóságának minden tagját 1893-ban baleset el­len biztosította. Az 1892-ben rendszeresített éjszakai őrség létszáma kevés­nek bizonyult, ezért 1894. január l-jétől annak létszámát 3-ról 4 főre emel­ték. A testület vezetésében 1895. január 13-tól változás következett be, mert Trebicz Ottó parancsnok elköltözése miatt a testületben viselt tisztségéről lemondott. Helyébe Mersinszki Ferencet nevezték ki, aki a parancsnoki tisztséget önzetlenül és lelkesen látta el, és mindent elkövetett a tűzoltóság fejlesztése érdekében. Az ő vezetése alatt a felszerelés egy augsburgi kihú­zóslétrával, egy kétkerekű tömlősmotollával és 160 folyóméter nyomótöm­lővel gyarapodott. A testület létszáma 35 főre, a zenekar létszáma pedig 18 főre emelkedett. Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án meghalt, de fia Miklós, aki egyben utóda is lett, a tűzoltóságot továbbra is támogatta. Mersinszki Fe­renc a parancsnoki tisztségről 1901. február l-jén lemondott, ezért parancs­noknak Dittler Aurélgyári tisztviselőt nevezték ki. Az új parancsnok is nagy lendülettel és lelkesedéssel látott munkához és a gyártulajdonos hozzájáru­lásával és támogatásával Budapesten tűzoltótiszti tanfolyamot végzett. A vezetése alatt működő testület taglétszáma 37 főre, a zenészek létszáma pe­dig 20 főre emelkedett. A testület 1902 júliusában ünnepelte a 15 éves fennállását. Ebből az al­kalomból Zsolnay Miklós gyártulajdonos egy 12 ember szállítására alkalmas szerkocsival és 200 méter nyomótömlővel ajándékozta meg a testületet. Ezenkívül a balesetet szenvedő tűzoltók, illetve családtagjaik segélyezésére 2 ezer koronás alapítványt is tett. Az éjszakai készültség létszámát 1904. ja­nuár l-jével 5 főre emelték. Ez alkalommal a gyártelephez csatlakozó gyári lakásokban már 25 tűzoltó kapott elhelyezést, ezért tűz esetén elvétett ri­asztást követő 5 percen belül a tűz ellen egy 30 fős ütőképes tűzoltocsapat vehette fel a harcot. Még ebben az évben a linzi Rosenbauer cégtől 4 tetőlétrát, egy 17 mé­teres gépezetes tolólétrát és 150 méter nyomótömlőt vásároltak. Ezzel a bölcs szervezéssel a gyártulajdonos elérte, hogy minden figyelem és gon­dosság ellenére keletkező tűz észrevétele még éjszaka sem szenvedett kése­delmet, mert az 5 fő tűzoltó, járőrözve állandóan figyelte a gyártelep terüle­tét. Azonban a vasár- és ünnepnapok alatti ügyelet biztosítása még megol­dásra várt, mert csak 1904. november l-jétől, délelőtt 2 és délutáni váltással ugyancsak 2 fő tűzoltó szolgálatba állításával oldották meg a gyár vasár- és ünnepnapi tűzfigyelő és riasztószolgálatát. 267 Dittler Aurél parancsnok 10 éves jubileumát a testület 1911. február 16-án ünnepelte. Az ünnepély kereté­ben a testület kiváló pártfogóit, Reeh György városi tanácsost, és Schultz Fe­rencvárosi rendőrkapitány-helyettest, a pécsi önkéntes tűzoltótestület fő­parancsnokait, valamint Mattyasovszki Tibortés Zsoltot a testület tisztelet­beli parancsnokaivá választották meg. 268 A gyári tűzoltóság 1911. október 4-én este a hétezredik őrséget ünnepelte. Ebből az alkalomból az 5 főből álló őrséget, a régi tűzoltószokáshoz híven, a testület tisztikara — élén Dittler Aurél parancsnokkal — képezte. Az őrség felvonulása, a távollévő gyártu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom