Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - DR. SZABÓ KÁROLY: PÉCS TŰZVÉDELMÉNEK TÖRTÉNETE A DUALISTA MAGYARORSZÁGON 1867-1918

megalkotásának a szükségességét fejtegette, majd határozati javaslatot ter­jesztett elő, amit hosszabb vita után, de elfogadtak. Reményi Samu csurgói főparancsnok a kisvárosi tűzoltóság készenlétéről élénk vitát kiváltó elő­adást tartott. Konkolyi Gáborózsákpusztai alparancsnok a tűzoltóságnak a gazdasági intézetekben való kötelező oktatása érdekében tett előterjesz­tést, különös tekintettel a pusztai tűzoltóságok megalakításának fontossá­gára. Javaslatát az értekezlet elfogadta. Délután díszfelvonulás volt, amin 5000 tűzoltó és 24 tűzoltószer vett részt. 216 A szövetség nagygyűlésének megtartására 1896. augusztus 17-én 199 testület igazolt képviselőinek jelen­létében került sor. Ezen a nagygyűlésen határoztak az egységes rangjelzés, szervezés és egyenruha szabályzatának elkészítése ügyében is. Ezután a szövetség elnökének dr. Kék Lajos addigi alelnököt, alelnöknek pedig dr. Óváry Ferencet választották meg. Megválasztották még a felügyelő bizott­sági tagokat is, ezután a választmány összeült, hogy titkárt és előadókat vá­lasszon. 217 A pécsi küldöttség tagjai sok új ismerettel és tapasztalattal gazdagodva térhettek haza, hogy a pécsi önkormányzati rendszer hierarchikus rendjé­ben adott lehetőségek felhasználásával erősítsék Pécs tűzvédelmét. Pécs város önkormányzati szabályrendelete a tűzvédelem ügyét a rendőr főkapitány hatáskörébe utalta, akinek feladatává tette, hogy építé­szeti, valamint tűzrendőri ügyekben intézkedjen és a városi tűzoltóság felett is rendelkezési joga volt. A szabályrendeletben a feladatokat a következő­képpen osztották meg. Egy rendőr őrmester volt a tűzoltóktató és egyben a házfelügyelői feladatokat is ellátta. Az őrmester irányítása alá két rendőr szakaszvezető tartozott, akik közül az egyik a tűzoltó másodoktatói felada­tokat is elvégezte. A két toronyőr is még a törvényhatósági szervezetbe tar­tozott. 218 Az egyleti, építészeti és vízrendészeti ügyek is a rendőr főkapitány ha­táskörébe tartoztak. 219 Hozzá tartozott még a lőpor, kőolaj, szesz, egyéb gyúlékony és robbanószerek árusítása és raktározása feletti felügyelet is. To­vábbá a város területén a tűzkárok korlátozására alkalmas óvintézkedések megtétele, a kéményseprők működésének ellenőrzése, a tűzoltók fölötti rendelkezés, az előfordult tűzesetekről a tanácshoz küldendő jelentéstétel is a rendőr főkapitány feladata volt. 220­Baranya megyében 1898-ban 184 szervezett tűzoltóság 6701 fővel mű­ködött. Ebből Pécsnek a négy tűzoltósága összesen 175 főből állt. 221 7. A pécsi tűzoltótestület 1898-ban tartotta 25 éves jubileumát A pécsi tűzoltók az első három év viharos időszakát a számításból ki­hagyták, és 1873-tól tekintették a rendszeres működésük kezdetét. Ezért

Next

/
Oldalképek
Tartalom