Tűzoltó Múzeum évkönyve 2. 1985 (Budapest, 1986)
I. RÉSZ TANULMÁNYOK - Dr. Szabó Károly: Pécs tűzvédelmének kialakulása és fejlődése a legrégebbi időktől az önkéntes tűzoltóság megalakulásáig
negyediknek pedig egy forint jutalmat ad a tanács. Ez valóban Ösztönzően hatott, mert tűzesetek alkalmával - útközben aprójószágot gázolva - tajtékosra vert lovakkal jelentek meg a polgárok. A harangöntő kocsira szerelhető nagy fecskendőt készített, aminek vízbefogadó-képessége 10-12 akó volt. A 120 forintba kerülő gép működését bizottság vizsgálta meg és azt gyengének találta, mert 45 fokos sugárszög esetén 4,5 ölnyire vitte a vizet. Ennek ellenére a fecskendőt megvásárolták. A vételárajánlat mellett lévő költségvetési tervezetből megtudhattuk, hogy a fecskendő erős rézöntéssel rendelkezett, valamint olyan szélgolyóval (szélkazán) és fordulattal konstruálták, hogy egyenletes, megszakítás nélküli vízsugarat adott. Az egész szerkezetet úgy állították össze, hogy könnyen szétszerelhető legyen. 85