Tűzoltó Múzeum évkönyve 1. 1984 (Budapest, 1984)

Szilágyi János: Tűzvédelem Aquincumban és a római birodalom más városaiban

A fennmaradt bronz ajándékozási tábla szövegéből megtudjuk azt, hogy i. sz. 228. évében kapta a hangszert a tűzoltó egylet saját parancsnokától. Az orgona felirata a kiegészítésekkel: G(aius) Iul(ius) Viatorinus dec(urio) col(oniae) Aq(uinci) aedilicius praef(ectus) coll(egii) cent(onariorum) hydram coll(egio) s(upra) s(cripto) de suo d(onum) d(at) Modesto et Probo co(n sulibus). Értelme: Gaius Iulius Viatorinus, Aquincum (colonia rangú) város tanácsnoka, egykori aedilis (rendőrparancsnok-féle), a tűzoltóság parancsnoka (praefectus collegii centonariorum) orgonát a saját pénzéből ajándékoz a fent nevezett társulatnak Modestus és Probus konzulsága idején (I. u. 228-ban). Nyilvánvalóan a közös lakomákon szórakoztathatta elsősorban a testület tagjait. Másrészről pedig, mint ahogy Belizárnak, Justinianus császár hadvezérének parancsából kitűnik, az éjjeli őrség tagjait orgonajátékkal védték az elfáradástól. Feltehető, hogy Aquincumban is az orgona hangjai tartották távol az álmot az őrség szeméről. A regisztercsúszkákon javításnak, forrasztásnak nyomai láthatók: észrevehető az is, hogy néhány rugót kicseréltek a használat során. Eszerint Aquincumban akadtak olyan mesterek, akik járatosak voltak az ilyen készülékek javításában. Különben éppen a tűzoltó társulaton belül várható cl ilyen szakember létezése, hiszen az orgona-hangszer és a tűzoltó fecskendő működése részben azonos fizikai elveken alapul, tehát az, aki az orgona szerkezetéhez és javításához értett, az érthetett a fecskendő mechanizmusához is. Az aquincumi (tűzoltósági) orgona hangterjedelme nemcsak kromatikus oktáv F-től F-ig, de ez az oktáv még egy oktávval meghoszszabbítható. Egyszólamú zenére volt alkalmas. A hangszer bőr- és faalkatrészei elégtek, ólom- és önrészei elolvadtak az ókori tűzvész során, amikor az a pincébe zuhant le, ahol azután szerencsésen megtalálták maradványait az áramátalakítótelcp alapozásának kapcsán. A billentyűket csúszkáikkal bronz- és vashorgok kapcsolták össze. Az összecrősítést általában ólmozással végezték. Bőrből voltak a légszigetclések, bőr lehetett a fújtató anyaga is, amelyből bronzcsőben hatolhatott át a levegő a billentyűcsúszkák és a szélcsatornák alatti szélkamrába. A fennmaradt ajándékozási táblácskán a neve (víziorgona) : hydra. A kezdeti orgonatípusnál, amint Ktesibios (az egyiptomi Alexandriában, i. c. 200 körül) feltalálta, annyi szerepe volt a víznek, hogy a légszivattyúkból a légsűrítő üstbe lökésszerűen, egyenlőtlenül beáramló