Tűzoltó Múzeum évkönyve 1. 1984 (Budapest, 1984)

Minárovics János: A világ első tűzoltói gyakorlatban bevált benzinmotoros gépjárműfecskendője

nem tudott eredményesen beavatkozni. Nagyobb tűznél több ilyen egy­ség bevetésére is szükség volt. Ezek fenntartása a városokban egyre nagyobb összegeket emésztett fel. A technika új vívmányait ezért is kísérték a tűzoltó szakemberek nagy figyelemmel és igyekeztek először a fecskendőt működtető emberi erőt más energiával felváltani. Kezdetben lovakat, majd gőzerőt alkalmaztak erre a célra. (A gőz­fecskendőt a magyar származású Szabó Pál és fiai, Bécsben letelepedett fecskendőgyártók szabadalmaztatták 1822-ben elsőként. Ericsson svéd mérnök gőzfecskendőjét 1829-ben az angol John Braitwaite Gépgyár vitelezte ki.) Ezután került sor a légnyomással működtetett tűzoltósze­rek kialakítására (1875 körül Engel Gross 1500 liter vizet 20 att nyo­más alá helyezett egy 2 köbméteres vastartályba, majd a szénsav alkal­mazására; 1899-ben Dittmann brémai tűzoltóparancsnok elgondolása szerint készítették el az első szénsavas fecskendőt, amit gázfecskendő­nek is neveztek). A fecskendőnek a tűz helyszínére történő szállítása így alakult: Először az emberek kézben vitték, majd maguk után húzták a fecskendőt. (Az utóbbira jó példa a debreceni diáktűzoltók tűzhöz vonulása; 1765-től a „machina"-t, vagyis a fecskendőgépet, több ágú vontató­kötéllel 32 diák futva vontatta a tűzhöz). A lovak a vontatás terén nagy szolgálatokat tettek a tűzoltóságok­nak, hiszen 2 perc alatt 1, óránként pedig 20-25 kilométeres utat tet­tek meg. (Budapesten 1870. II. i-én 3 pár lóval kezdték meg a városi tűzoltók szolgálatukat, 42 pár volt a legnagyobb lóállomány, és 1931. július 27-én adták le az utolsó 3 pár lovat.) Az első magánjáró gőzfecskendőt Amerikában Paul Hodge angol mérnök készítette. Nyolc tonna súlyú monstruma még igen lassú járatú volt. Magyarországon a gőzgéppel hajtott magánjáró gőzfecskendők egy­általán nem terjedtek el. Angliában és Németországban kifejlesztettek olyan magánjáró gőz­fecskendő-típusokat, amik korukban jól használhatók voltak. A Merryweather angol cég 1899-ben gyártott autógőzfecskendője volt az alaptípus. Ennél ugyanaz a 2 hengeres gőzgép hajtotta a kocsit és működtette a fecskendőt is. (Előzőleg külön-külön gőzgép szolgált a tovahaladásra, illetve a fecskendő működtetésére.) A vaspántos kerekeket tömör gumiabroncsúak váltották fel. (A súlya 7 emberrel és a felszerelésekkel kb. 4500 kg volt). Sebessége órán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom