Tűzoltó Múzeum évkönyve 1. 1984 (Budapest, 1984)
Vissi Zsuzsanna: Esztergom város tűzrendészetének története
Az ember, amióta a tűz használatát elsajátította, állandóan küzdeni kényszerül a tűz ártalmai ellen. Esztergom évezredes városi múltjának része a tűz elleni védekezés története, hiszen városunk is gyakran szenvedett kisebb-nagyobb tűzkárt az évszázadok folyamán. A tűzvészek elhárítása a város minden lakójának egyformán érdeke volt, annyira, hogy a városigazgatás is állandó figyelmet szentelt a tűzrendészetnek. Esztergom város középkori tűzrendészeti intézkedéseit nem ismerjük, de feltételezhetjük, hogy mint más középkori városban, itt is gyakoriak lehettek a tüzesetek; a zsúfoltság, a gyúlékony építőanyagok használata, a házak mögötti istállók, szérűskertek, keskeny, görbe utcák, elősegítették a tűz elharapódzását. A házakban sok volt a faeszköz, a szabad tűzhelyek füstje a tetőn tódult ki, szikrákkal fenyegetve a gerendákat, szalma-, zsúpfedeleket. A tűz ellenszere az útjában lévő gyúlékony anyagok eltávolítása, illetve vízzel történő oltása volt. A tűzoltásban minden épkézláb polgár részt vett, vödrökkel, lajtokkal hordva a vizet, csáklyával bontva a tetőket. A középkori városok jellegzetessége volt a tűztorony, ahonnan őrök figyelték a várost, s ha tüzet észleltek, megkondították a harangot, zászlót, lámpát dugak ki a torony ablakain a tűz irányába. Éjjel őrök cirkáltak a város utcáin, kiáltva: „tűzre, vízre vigyázzatok . . .". A városok vezetősége a XVI. századtól kezdve hozott tűzrendészeti szabályrendeleteket, például előírták, hogy istállókban, szérűkben nem szabad nyílt lángot használni, gondosan kell ügyelni a tűzhelyekre, a hamut csak zárt edényben gyűjtsék. Sok helyen elrendelték, hogy a házban vagy a ház közelében vizet, ún. kapitányvizet tartsanak készenlétben. A kapitányvíz onnan nyerte nevét, hogy a rendészeti teendőket ellátó városkapitány feladata volt a felügyelet a tűzbiztonságra. 1 A fecskendő első ismert magyarországi említése 1490böl keltezett. 2