Tűzoltó Múzeum évkönyve 1. 1984 (Budapest, 1984)

Tarján Rezső: Várostüzek a XIX. század első felében

Kőből csak közepületeket, a templomot, városházát építették, de még ezeket is eleinte náddal, sással, szalmával, majd később zsindellyel fedték. Természetesen a lakóépületek fedésére is ilyen tűzveszélyes anyagokat használtak. A tüzelés szabad tűzhelyen történt, a tüzelőterek eleinte nem voltak kéménnyel ellátva, a füst csak a tető nyílásán keresztül távozott cl. Mivel a városokban a telek drága volt, a lehetőség szerint minden helyet sűrűn beépítettek, az udvarokban ólak, istállók nyertek elhelyezést. Misem természetesebb, mint hogy az ilyen építkezés mellett, ha egy ház kigyulladt, egész utcasorok és városrészek égtek le. A városi ügyek feletti felügyelet és intézkedési jog a városi tanácsok kezében összpontosult. A városok vezetőségei már a középkorban ráébredtek, hogy valamit tenniök kell a gyakori tűzkárok ellen, s külföldi példákra, városi szabályrendeletekkel szabályozták az építkezési módokat és a tűzoltási rendet. Mária Terézia királynő, hogy az ország elmaradott tűzrendészeti állapotán segítsen, tanulmányútra küldte ki Balassa Ferenc bárót, aki neki tapasztalatairól jelentést tett. E jelentés alapján a helytartótanács 160-4941 1769. sz. rendeletével felhívta városainkat, hogy a kiadott mintaszabályrendelet felhasználásával alkossanak újabb tűzrendészeti szabályrendeletet. Az első átfogó, az egész ország területére kiterjedő rendeletet 1788-ban József császár adta ki, amely a bekerítetlen helységekre vonatkozott. Ez a rendelkezés tehát nem a városokra volt érvényes, mivel azok saját maguk által alkotott szabályrendeletben intézkedtek a tűzrendészet szabályozásáról. József császár rendelete négy fő pontban foglalta össze a teendőket: Elsőben: a gyulladásnak megakadályozása Másodszor: annak hamarságos felfedezése Negyedszer: gyors eloltása Harmadszor: az eloltott tűz ártalmas következéseinek megelőzése