Tűzoltó Múzeum évkönyve 1. 1984 (Budapest, 1984)

Tarján Rezső: Várostüzek a XIX. század első felében

Az 1802-es debreceni tűznél az emberek oltási kísérletei nem vezettek sikerre. Az egyesek kétségbeesett próbálkozása, a felszerelések elégtelensége végül is menekülésbe torkollott. Nem minden helyen volt ez így. A miskolci nép akkoriban jó tűzoltó hírében állott. Ott a fiatalabb korosztály férfi tagjai sikeresen hadakoztak a tűz ellen. Azt, hogy milyen hősiesen végezték a tűzoltást, az egyszerű miskolci legények, megtudjuk idős Görgei István „Görgei Artúr ifjúsága és fejlődése a forradalomig" c. művéből. Ebben ifjúkori élményeiről számol be s hiteles szemtanúként a Miskolcon szokásos tűzoltási módot így írja le: „Miskolcon akkoriban minden héten legalább kétszer kellett kár tűznek lennie: rendesen éjjel, s a terjedelmes széleken, az Avas körül, ahol én laktam, a Szentannán, vagy a Tetemvár körül a Szentpéteri úton. Ilyenkor, ha félreverték a harangokat, az első időben mindig kiszöktem az ágyból, hamar rámkaptam a ruhám és el, ki a vörös fény irányába, a hely színére, ahonnan sokszor hajnalhasadtáig haza sem kerültem. Láttam és nem győztem csodálni, hogyan oltottak ezek a parasztlegények! Ügy a mint nappal jár és éjjel hál, bő ingben, gatyában s a bozótos gubában, beleugrott az ember a sokaság által csebrekkel, dézsákkal telimerített, néha távolabbról ideszállított szüreti nagy taposókádba; alámerült benne s úgy rohant be az égő házba mindenik és hordta ki a bölcsőt gyermekestül, dunyhákat, párnákat, tulipántos ládákat, - a szegénységnek kincseit. Mások ugyanily rövid előkészület után magasraemelt hosszú csati botjaikkal verték szét és agyon a tüzet, persze sokszor házastul, vályogostul. A vizes csebrekkel a többi nép, sőt maguk a megérkező „fecskendők" is elsősorban nem az égő épületet, hanem a lángok közt viaskodó gubás legényeket locsolták körül. A tűz fészkét környező alacsony házikókat ezek a „szervezetlen" önkéntes tűzoltók bámulatos sebességgel összedúlták, minden gyúlékony anyagot körül eltávolítottak és legtöbbnyire sikerült e rendszer által elszigetelni a tűz fészkét..." 1843. július 19-én azonban ezek a „gatyás legények" sem tudták megmenteni Miskolc városát a „hallatlan sebességgel elharapózott" tűzvésztől, amelyben 1947 épület és összesen kb. hárommillió forint érték pusztult el. Szeged városában is sűrűn pusztított a tűz, hol gyújtogatásból, hol gondatlanságból. A szegediek is a maguk kárán tanulták meg a tűzoltást. Móricz Zsigmond: „Rózsa Sándor a lovát ugratja" c. regényében egy szegedi tűzvésznek állít emléket.