Vajk Éva szerk.: Mesélő Harisnyák, Kiállítási katalógus (Textilmúzeum Alapítvány, Budapest, 2005)

Winter Rozál: A kezdetek

csak egy tömlő formájú csőkelme gyártására voltak alkalmasak, melyből szabással és varrással alakították ki a harisnyát. Az áttörést 1866-ban az amerikai MacNary találmánya hozta meg. Ez a kötőgép már alkalmas volt a sarok és az orr lengőmozgással történő megkötésére, nem horgas tűvel, hanem a Matthew Townsend által 1849-ben feltalált kanalas tűvel dolgozott. Ekkor még a harisnya „két menetben", azaz két kötőgépen készült. A sarok, a talp és az orr készült az egyik gépen, a szárat pedig egy másik gépen kötötték hozzá. Ezzel az ipari gyakorlatban „fejelő" technológiaként ismert módszerrel már XIX. század végétől Magyarországon is készítettek harisnyákat. Később számos egyéb műszaki fejlesztés mellett megoldották az egy menetben való kötést, de még a mai napig is a harisnya a kötési művelet utáni állapotában az orr-részén, felül nyitott, a „nyílás" bezárását külön műveletben kell elvégezni. Ezt összevarrással, később minőségi „varratként" a szemek összeláncolásával, „kettlizéssel", majd „vakláncolással" oldották meg. A XX. század közepéig a hernyóselyemből, viszkóz-, pamut- és gyapjúfonalakból készült „finomabb" harisnyákat síkhurkológépen, a „durvább" fonalakból készült vastagabb harisnyákat és zoknikat pedig körkötőgépeken készítették. Az 1950-es évek második félére megszületett az egy tűshengerben 400 tűvel is biztonságosan üzemelő több munkaegységes finomharisnya-körkötőgép. Ezzel egy időben a „nylon" szintetikus fonalak ipari felhasználásának elterjedése lehetővé tette, hogy a „finom" női harisnyák-a korábban lengő mozgással kialakított sarok és orrhegy helyett - a sarkán, talpán és orrán csak „erősítőfonal" bevezetésével, egyébként teljesen cső alakban készüljenek. Mindezek „eredményeképp" az 1960-as években a cotton-gépi síkhurkolt harisnya gyártása megszűnt. De nem veszett el a hátulvarrott harisnya iránti nosztalgia! Az 1970-es évek hátulvarrott harisnyája azonban már körgépen, gépi mintázással kialakított „hamis-varrattal" készült. A zokni- és a finomharisnya-kötő körgépek között jelentős szerkezeti különbség van. Ez to make some tubular fabric that was later cut and sewn into stockings. The American MacNary's invention brought the breakthrough in 1866. This machine was already able to knit heels and toes with a swinging motion, not with bearded needles but with latch needles invented by Matthew Townsend in 1849. At that time, stockings were made on two machines, in two cycles. Heels, soles and toes were knitted on one machine, and legs were added on another. Using this technology, stockings were made in Hungary from the end of the 19th century. Later several new developments solved knitting in one cycle, but even today closing the foot has to be made in a separate move. This was done by sewing, then looping and blind linking. Until the middle of the 20th century fine stockings made of silk, viscose, cotton and wool were produced on straight-bar machines, while thicker stockings and socks were made on circular ones. By the second half of the 1950s, the circular knitting machine for fine stockings was born, which worked 400 pins safely in one porcupine roller. At the same time, the widespread use of "nylon" synthetic yarns made it possible to produce stockings in tubular form with reinforcing thread at the soles and toes, instead of knitting the heels and toes with a swinging motion. So in the 1960s the production of stockings on Cotton's straight-bar machines came to an end. But the nostalgia for back seamed stockings did not stop. But the "back seams" of the 1970s were made on circular machines, and with mock seams. There is a considerable structural difference between circular machines producing socks and fine stockings. It does not only mean different gauges, but the different patterning in making socks, and also the use of very fine yarns involved different structures. Already in the 1930s sock knitting machines were made to chose independently among the pins and "tell them" what loops to apply in different courses. This was solved with complicated control devices. Their design differentiated the various types. The fine tights of the 1960s brought back the