Méri Edina: A Pápai Kluge-kékfestőműhely mintakönyvei (Textilmúzeum alapítvány 2003)

vegyészetileg képzettebb mesterek kopállakkot kevertek pépes festékbe, ami gyorsabb száradást, csillogó fényes mintafelületet adott és nem hagyott olajfoltot. Kiválóan keményített, fényes-habos anyagokra (59—60. kép) is alkalmazták az olajnyomást. Ezek a kelmék általában nem voltak moshatóak. E fényes-habos textildarabkák külön kötetekbe kerültek, méteráruként viseleti (szoknya, kötény) célra készültek. Az üzem további bővítésére a patakon túl került sor a 19—20. század fordulóján. Hosszú földszintes épület fogadta be a 23 lóerős gőzgépet, a vele meghajtott mángorlót, keményítőgépeket, szárító cilindereket, gőzzel felfűtött hengersort, amelyen a puha áru is kikészítést nyert. Külön szobában végezték az úgynevezett fényezést. Elsősorban a fejkendőket csinosították ily módon. Kisebb asztalon a küpa-szobában is fényeztek kovaköves rúddal, kihasználva a festőráfok kelméinek áztatása és felhúzása, levegőztetése közötti szüneteket. A gőzgép üzemi próbájára 1903-ban került sor, a műhely alapításának 120. évében. Teljes kapacitással az első világháborúig dolgoztak. Ebben az időben készült egy csoportkép a személyzetről, közöttük 22 férfit, 3 inasgyereket, 24 eladót, valamint Kluge Károlyt és családját láthatjuk (1912). A mintakönyvek anyagából néhány darabot külön is ki kell emelni, amelyek a hazai nemzeti ipar támogatására készültek. Az első a HONI (43. kép), NEMZETI, magyar címer, végáru, kendő és abrosz mintái az 1840-es évekből. A külföldi árukkal való harc, a textilipar elmaradottsága a reformkorban mozgalmat hozott létre. A Kossuth Lajos által vezetett irányzat 1844-ben egyesületté formálódott, Országos Védegyesület néven. A központi igazgatói választmányban helyet foglaltak a nemzeti haladás és függetlenségi mozgalom olyan neves alakjai, mint gróf Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Klauzál Gábor, Szemere Bertalan, Pulszky Ferenc, Vörösmarty Mihály, Fényes Elek, báró Wesselényi Miklós, továbbá sok vármegye követe, gyárosok és mesteremberek. Az aláírók kötelezték magukat, „...hogy 1850ik évi október első napjáig csak honi mesteremberek által fognak dolgoztatni, s általában minéműségre tekintet nélkül semminemű ipari műczikkből, melyből lakvidéken belföldi kapható, tudva külföldit nem vészen, nem csináltat, nem visel; s tőle függő gyermekei, vagy gyámoltjai, s azon cselédjei által, kiket ruházattal lát el, nem viseltet". A pápaiak mellett az ország sok más műhelyéből ismerünk ilyen mintákat. A Védegyletnek 1846ban 145 vidéki osztálya volt, Veszprém megyében öt, közülük pedig egy Pápán alakult. A Kluge család elmagyarosodott az új hazában, bizonyíték erre a millennium idejére készült szegélyminta. Az asztalterítő szélét díszítő szegélymintán a magyar címert és a koszorúba foglalt koronát (120. kép) láthatjuk a kék-fehér olajnyomásos mintakönyvben. A cégbélyegzőn „özv. Kluge Ferencné Pápán-Alapítva 1783." (42. kép) olvasható (Kluge Ferenc 1871-ben halt meg). Ez azért volt fontos, mert a céget ugyan már Kluge Károly vezette, de mivel nem újat alapított, így helyben és más városokban is megtarthatták előnyüket a sátorállítás sorrendjében. A koronás mintafa lenyomata az ezredéves ünnepségek idején került a térítőkre. A harmadik ilyen jellegű minta a 20. század első évtizedében kezdeményezett iparpártoló „Tulipánkert" mozgalomhoz kapcsolható. A külföldi áruval szemben a hazai termékek előnyben részesítését szorgalmazta Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter. A tulipánnal szegélyezett terítők, kendők, sarokminták, zsebkendők, sőt tulipánfejekkel mintázott végáru is a hazafias célokat népszerűsítette. A legszebb darabok a család használatában maradtak fenn, majd onnan kerültek a Kékfestő Múzeumba (46. kép).