Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XIII) 2005 (Budapest, 2005)

Domonkos Ottó: Egy Baranya megyei kékfestő műhely

Domonkos Ottó EGY BARANYA MEGYEI KÉKFESTŐ MŰHELY Sellye, 1899-1963 A magyarországi kékfestés történetéről, céhes szerveződéseiről, technológiai folyamatairól, közép-európai kapcsolatairól, vásári régióiról egy sor tanulmány és egy monográfia is megjelent az 1950-es évektől napjainkig.

1 Mégis úgy érzem, hogy egy induló kis műhely felszerelését, munkáját, 18. századi hagyományokat is őrző napi munkáját, szerszámait ezúttal érdemes bemutatni. A festőcéhek a 17. század elején jelentek meg Magyarország északi területein, a Szepességben. A 18-19. században számos más anyacéh is királyi privilégiumot szerzett, és kialakultak a kisebb-nagyobb vonzáskörzetek. A Dunántúl műhelyei, mesterei a pozsonyi főcéh felügyelete alá tartoztak. A 18. század utolsó negyedében a korábbi festők jogkörükbe vonták az új, reserv-nyomású kékfestést is. Országos méretekben a 18. század végétől az egész 19. századon át virágzott ez a mesterség, majd a 19. és a 20. század fordulójától kezdve a kis műhelyek java része versenyképtelenné vált a gyáriparral szemben. Csak a tőkeerős, gépi nyomásra áttért nagyobb műhelyek állták a versenyt a második világháborúig. A piacot felosztották maguk között a közepes és kisebb műhelyek. Ezt a céhek 1872-ben bekövetkezett megszüntetése, a szabad iparűzés tette lehetővé. Az 1876-ban készült nag)

7 statisztikai jelentést a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara készítette el szinte az egész Dunántúlra. Ekkor 139 műhely működött a kamara területén. Baranya megyében 17 műhelyt tartottak számon, a szomszédos Somogyban 22-t, Tolnában pedig 21 műhelyt, ezek összesen 60 helységben működtek. Ez a teljes kamarai létszámnak több mint 43 százalékát tette ki. E magas részarányt azzal magyarázhatjuk, hogy nagyon jelentős a nemzetiségi arány is, így a német, horvát, rác kisebbség a magyar lakosság mellett. A kékfestők pedig mindig alkalmazkodtak a helyi igényekhez, ami egyben a továbbélés alapja volt a piaci versenyben. Térképre rajzolva jól látszik az egyes helységek 15-25 kilométernyi távolsága, a hetipiac vonzása, a váltómunka körzete. 1876-ra megszilárdult ez az állapot, alig-alig létesült egy-egy kisebb műhely a „hézagokban", mint például Sellyén. Az Iparkamara részadatai

2 a következő képet mutatják: Járás Mester Legény Inas Jövedelemadó Baranyavári járás Dárda 1 1 7F60kr Monostor 2 — 2 16F80kr Villány 1 1 9F Hegyháti járás Jenő 1 1 1 26 F Rác-Kozár 1 1 7 F 20 kr Mágocs 1 1 1 26 F Mohácsi járás Maiss 1 1 9F Mohács 3 5 3 53 F Pécsi járás Pétre 1 3F