Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XIII) 2005 (Budapest, 2005)
Tóth György: Varrógépgyártás Magyarországon
A József tér hamarosan újabb konkurenssel gazdagodott D. Weisz személyében. Weisz azonban az említett cégekkel ellentétben elsősorban német gépeket árusított. Ebben az időben a konkurencia valami mást jelentett, mint akárcsak a 20. század elején. Jól tudták a cégek, hogy mindegyiküknek valami mást kellett nyújtani, és ez nem vezetett konfliktushoz. Gyors ütemben szaporodtak a kereskedőcégek. 1880-ban Herbster Károly nyit üzletet a Károly körúton, majd Holub a Magyar utcában és Pápai Manó az Andrássy úton. Pápai nagy tekintélyű szakemberré és közéleti személlyé vált, hosszú időn keresztül a Magyar Varrógépés Kerékpárkereskedők Országos Egyesületének az elnöke volt. Gyártani azonban egyik cég se kezdett. Alapvetően a gépeket kompletten rendelték a gyártótól és csak szervizmunkát végeztek, vagy gépfejeket vásároltak és az állvány, illetve asztallap gyártását saját organizációban oldották meg. Az állványokat előbb Ausztriából vásárolták, majd később magyar öntödékkel készíttették. Az asztallapot vagy a komplett bútorzatot már magyar cégek szállították, illetve az se volt ritka, hogy azt a kereskedő saját asztalosüzeme gyártotta. A gépfejeket a nevesebb cégek esetében az eredeti márkajelzéssel hozták forgalomba, de sokszor igyekeztek olyan feliratokkal ellátni, mely azt sugallta, mintha a kereskedő saját gyártmányáról lenne szó. Pápai Manó gépei saját márkajelzést viseltek, Herbster Károly pedig még a gépfej egyes alkotóelemeibe is beleöntette nevét. Hogy az állvány az ő cégüket hirdette, az természetes volt. Herbster Károly meghatározó egyéniség volt a varrógépes szakmában. 1880-ban alapította üzletét. Előtte a hetvenes években az Ohm cégnél szerezte meg az alapismereteket. Kiállítóként részt vett az 1885., majd azl896. évi millenáris kiállításokon is, ahol kitüntették. Elsősorban Wheeler & Wilson gépeket forgalmazott, mivel a cég képviselője volt. 3 Pápai Manó értékesítési profiljának változását az 1909. évi kisipari gépkiállításon bemutatott gépek jól reprezentálják. Míg korábban főleg háztartási gépekkel foglalkozott, itt már megjelennek a professzionális bőripari varrógépek (Claes und Flaentje, Kayser, Mundlos) és a tamburhímzőgépek (Lintz und Eckhardt) és a Guttman gomblyukvarrógépek. 4 A korabeli márkanév-alkalmazás gyakorlata mellett élt egy másik irányzat, mely általános volt Európában, és ez pedig a Singer név forszírozása vagy utánzása volt. A Singer név maximálisan jól csengett, a tökéletes minőség jelképe volt. Felhasználni azonban csak valódi Singer gép esetén volt lehetséges, és sok „bitorló" komoly anyagi nehézségbe került ennek megszegésekor. Mégis lépten nyomon megpróbálták. Ha direkt módon nem ment, akkor a legkülönbözőbb ötletekkel a Singer gép képzetét keltették. Gyakori volt a gépeken a System Singer jelzet, majd később megelégedtek azzal is, hogy a márkajelzésben valamely módon egy S betűt tüntettek fel. A Singer cég komoly ellenlépéseket is tett. Elsősorban egy jelzőrendszert vezetett be, ami abból állt, hogy minden alkatrészbe - melynél fizikailag lehetséges volt - beleütötte a Simanco feliratot (Singer Manufacturing Company) és az illető alkatrész számát. A másik módszer az volt, hogy kegyetlenül figyelt minden akciót, mely érdekei ellen volt és perelt. Ezalól a magyar környezet se volt kivétel. 5 A varrógép gyártásának gondolata a nyolcvanas évek szakembereiben már erősen érlelődött. Végül is nem a kereskedők ösztönözték a hazai gyártás beindítását - hiszen tudat alatt érezték, hogy a hazai tömeggyártás nem biztos, hogy üzleti érdekeikkel egyezik (mint ahogyan később Weiss Manfréd gyártása a kereskedők érdekét sértette) -, hanem az 1867-ben, a kiegyezés évében megalapított Magyar Mérnök Egylet. Részben az Egylet ösztönzésére, részben a feszítő szükségszerűség miatt kerülhetett sor a tudatos iparfejlesztésre, mely a nyolvcanas években már éreztette hatását. A Monarchiában az állam a Reich volt, Magyarország csak Land. Ez
