Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XII) 2004 (Budapest, 2004)
Tészabó Júlia: A Textilmúzeum vállfagyujteménye
Tészabó Júlia A TEXTILMÚZEUM VÁLLFAGYŰJTEMÉNYE A vállfa, a mindennapi környezetünkben megjelenő, természetesnek és praktikuma miatt nélkülözhetetlennek tartott eszközeink között talán az egyik leggyakrabban használt tárgy. Ruházatunk formatartó tárolására, nagyobb mennyiségek egy tárolóhelyen való elhelyezésére szolgál. Antropomorf, az emberi vállat leképező formája szinte ikonszerüvé vált, egyszerű képi megjelenítése mindenkiben ugyanazt az asszociációt kelti fel, bármilyen környezetben jelenjék is meg. Anyaga elsősorban fa, az akasztásra szolgáló kampó fémból készül. Más anyagokkal, textillel, később műanyagokkal is kombinálták. A vállforma kialakításához egyes változatokon hajlított drótszálat alkalmaztak, s ez az egyik tömeges változat kizárólagos anyaga is. Bár a mindennapi élet tárgyi kultúrájának felértékelődése már az 1960-as évek óta folyamatosan megfigyelhető, a vállfák gyűjtése lényegében még meg sem indult. Néhány magángyűjtő figyelt csak fel rendkívüli formai és funkcionális gazdagságukra, gyakran igen magas színvonalú technikai és minőségi megoldásaikra, a legrégibb darabok megható vaskosságára. Az eltűnésüktől való félelem, a „korszerűbb" változatokra való lecserélés sokakban működő kényszere ébresztette rá őket, hogy az utolsó darabokat - mint egy adott korszak, a polgárosodás, fontos aspektusait őrző tárgyakat - megmentsék és megőrizzék. Sajnos, a fentiek tükrében, az anyag feldolgozásához segítségül hívható referenciák köre, a rá vonatkozó szakirodalom is rendkívül szűkre szabott. Hasonló szándék és a gyűjtési területével való szoros kapcsolat hozta létre a Textil- és Textilruházati Ipartörténeti IVlúzeum gyűjteményét is. A jelenleg több mint hetven darabot számláló kollekció folyamatosan növekszik. A közelmúltban egy magángyűjtemény is került ideiglenes letétként a múzeumba abban a reményben, hogy egy vállfakiállítás keretében a közönség is megismerkedhet vele. Történet Meglepő, hogy tömegessége és nélkülözhetetlensége ellenére használati tárgyaink között a vállfa az egyik legfiatalabb. Bár elszórt példák korábbi változataira is utalnak, használata általánossá csak a 19. század végén, a 20. század elején vált, rendkívüli formai és funkcionális gazdagsága e rövid idő alatt alakult ki. Dániel Rozensztroch, francia író, designer 2002 szeptemberében a párizsi Divat- és Textilmúzeumban (Musée de la Mode et du Textile) rendezett kiállítást igen jelentős gyűjteményéből. Ebből az alkalomból megjelent könyvében feldolgozza a vállfák történetét, és kísérletet tesz kronologikus rendbe csoportosításukra is. Három periódusba rendezte több száz darabból álló gyűjteményét: 1850-től 1900-ig, 1900-tól 1950-ig és 1950-től 2000-ig. Ezzel együtt a konkrét leírásokban a 19. század végére datálja legrégebbi tárgyát. A hazai anyag feldolgozása során kézenfekvőbbnek tűnik a három szakasz időhatárain módosítani: a legkorábbi a 19. század végétől az 1920-as évekig, a következő a 20-as évektől 1945-ig, végül az 1945-től máig tartó időszakokba való sorolás. A legerősebb képviselt periódus az 1920-as évektől az 1940-es évekig tartó időszak, de jelentős az 1945 utáni anyag is. A korai időszakba csak néhány, nehezen meghatározható darabot sorolhatunk.
