Méri Edina szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XI) 2003 (Budapest, 2003)

Bolyós András: Adatok a magyarországi kékfestés kialakulásához

Kolorisztikai forradalom: több szín egyidejű nyomása A 19. század végén jelenik meg a hengernyomó gép, és az egyszínnyomású változatot rövidesen követi a sokszín-nyomásra is alkalmas változat. Ez a nyomástechnológiai lehetőség sürgetővé tette a különböző színek egyidejű nyomásának megoldását. A nem kék alapú termékek előállítására vonatkozó eljárásokat itt nem tárgyaljuk, azok megfelelő leírását a (Kurrer, Wilhelm Heinrich von 1843 - Persoz, Jean 1846) művekben meg lehet találni. Ami a kékfestővel rokon vonásokat mutat, az az 1820 körül megjelenő Lapis terméknévvel jelölt, világoskék alapon sokszínű nyomás. Ennek lényege, hogy megoldják a pác és az indigó egyidejű rezerválását, illetve kidolgoznak olyan pácot, amely egyidejűleg az indigó rezerválását is biztosítja színt (Kurrer, Wilhelm Heinrich von 1848 - Persoz, Jean 1846). Ennek az eljárásnak jellegzetessége, hogy nem csak a kék, hanem a színes mintákon belül is előfordul fehér elem, mint azt a IV. kép mutatja. Nem valószínű, hogy ezen eljárást a kisebb kékfestő műhelyekben alkalmazták volna, de valószínűsíthető, hogy egyes elemei meghonosodtak a kékfestésben is. itt elsősorban az indigóra gátló hatást kifejtő piros pác használatára gondolunk, (A gyöngyösi Kovács-féle műhelyben még gyakorolták a technológia során a tehénganéjos mosást, ami egyértelműen pácszínezék használatára utal, és sok más műhely hagyományában is megvan a piros minta használata.) A kék alapszín A kékfestő műhelyek legegyszerűbb terméke az egyszínű kék, illetve a kék alapon fehér mintás anyag. A kék alapszín a gyakorlatban a világos égszínkéktől az egészen sötét, majdnem feketébe hajló kékig terjedt. A szín mélységét, sötétségét elsősorban az indigócsáva töménysége és a bemártások száma határozza meg. A csáva fajtája, illetve az anyag előkezelése (natúr, keményített, illetve enyvezett), illetve az utólagos kezelés (impregnálás nélkül, keményítve, faggyús keményítés) a kék tónusát befolyásolja. Az utólagos keményítés szürkésebbé teszi a kéket. A nagyon tömény csávában túlfestett anyag (a szokásos 10-14 bemerítés helyett 20-25 bemerítés) lángoló, vörnyeges színű lesz, de ezt az árnyalatot az utólagos keményítéssel elveszti. Egyes vidékeken ezt is kedvelték annak ellenére, hogy erről az indigó pora már rázásra is potyogott és mindent befogott. A kék szín mellett a kékfestők más egyszínű anyagot is festettek, elsősorban a kékre festett indigós anyag utánkezelésével. Az egyik ilyen sokáig gyakorolt színmódosítás a börzsönyfa-kivonatos, rézgálictartalmú keményítés, amit 2-3-szor ismételve szép feketét kaptak. A világosabb kék anyag utólagos piros-festése festőbuzérral lila árnyalatot eredményezett, ez a termék egyes vidékeken nagyon kedvelt volt ünnepi kötények készítésére. A 19. század végétől a festőbuzéros kezelést a sokkal