Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (X) 2000 (Budapest, 2000)

Geszler Ödön: A Geszler család a divatszakmában 19-20. század

kedves zsarnok, aki megmentesz bennünket az egyhangúság unalmától, aki segédkezet nyújtasz ahhoz, hogy a barátnőink új ruháját egy fél nappal megelőzzük, és aki a legszeretetreméltóbban segítesz férjeinket a legeslegújabb papucs alá szorítani? Éljen a divat! Az örökké élő, mindig megifjodó divat!" Zárómondatként idézzük a középkori skolasztikusoknak a franciák által kisajátított aforizmáját: „De gustibus et coloribus non disputandum." Az ízlésről és a színekről ne vitatkozzunk. Némi mutációval magyarra fordítva: mindenki szabadon gondolkodik és tetszése szerint cselekszik. A sikkes fehérnemű Ez a fejezet nem a divattörténeti album témája. A képek és a magyarázatok a korabeli sajtóból származnak. Milyen holmikat hordtak a nők a pompázatos, agyondíszített, nehézkes ruhaépítmények alatt? Nem merészeljük meg a leírásukat a magunk mondataival. Átadjuk a szót az egykori tollnokoknak. „Az előkelő hölgyek igen sokat adnak a szép fehérneműre. Sőt a fehérneműs szekrényt jobban és gondosabban őrzik, mint a felsőruhákat rejtőket. S ez igen érthető dolog. Nem is kell magyarázni. Az elegáns nappali ing ujj nélkül van szabva, empire-formákkal bír, mely húzott, vagy csipke vállrészhez csatlakozik. Alsó szélén 12 centiméter szélességű húzott, vagy csipkefodor van. A nappali ing batisztból vagy finom vászonból, néha gyolcsból készül. A bugyogó rövid és bő, alul nem húzott ráncos, hanem simán van rajta fodor. Rövid vagy hosszú aísószoknyák krepp szövetből." A bugyogó szót kerülve, alkalmanként szemérmesen „lábravalóról" írnak. Egy kis nyelvészkedés. Heltai Jenő író, költő, a későbbi Kossuth-díjas - mint köztudomású -, a 20. század elején a kinematográfból, a mozgófényképből zseniálisan megalkotta a mozi szót. Vígjátékában, 1907-ben Dal a moziról címen így énekeltek: „S mert a Berta nagy liba / Hát elment a mozi-mozi-moziba." Utalva arra, hogy a sötét nézőtéren egyszer már megtörtént vele a „baj". Hasonlóképpen képződhetett a bugyogóból a ma használatos megnevezése, de hogy ki találta ki, vagy hogy a nép nyelvén keletkezhetett, nem ismeretes. A divatlapok beszámolnak egy forradalmi újításról a fehérnemű sikkességében. „Az ing és a nadrág egyesítése chemise-pantallon néven igen sok hívet szerzett magának. Mint chemisejupont a testen hordandó nadrág felett igyekszik bevezetni. E mellett a kacér chemise-peignoir (a pongyola) alatt a tiszteletre méltó hálóing dúsan díszített, majdnem uszályszerű alsó széllel lép fel." De ne hagyjuk ki a korabeli beszámolónkból a fürdőruhadivatot sem. Az 1868-as divat szerint a fejkendő alatt nehéz vászonszőttes burkolja az alakot a nyaktól a bokáig. Ebben a göngyölegben úszni aligha lehetett, legfeljebb csak lépegetni a tó állóvizében. 1886-ban az úszóöltönyök nadrágjai már valamivel a boka fölöttiek. Ha lassan, megfontoltan próbálkozva, de rövidülnek és könnyebbednek a fürdőruhák. 1896-ban pedig már megmutathatóvá és láthatóvá válik a lábszár a combközépig omló, övvel átfogott pendelykabát alatt. 1897-ben tovább tart az araszoló folyamat, a nadrág épphogy elfedi a térdet. Dédapáink, nagyapáink szerint még az így „felruházott" hölgyekre is illetlenség volt rábámulni. A divatlap így hirdette 1897ben: tornaöltözet hölgyeknek. Valószínűleg kevesen merték hordani és kizárólag női környezetben.