Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (IX) 2001 (Budapest, 2001)

Szemán Attila-Méri Edina: A selmeci Bányászakadémia hallgatóinak jellegzetes ruhadarabja, a grúben

A gruben legfőbb jellegzetessége - mint azt Splény is írja - hogy a felkarokon erősen ki van tömve. Miért tömték ki a bányászruha vállát? Erre az eddigi szakirodalomban többen többféle választ is adtak. Egy szerző nélküli 1974-es kézirat,

6 bár tévedésektől sem mentes, de a későbbi irodalom alapjául szolgáló leírását idézzük. „A vállaknál a válltömés bordái hurkákkal vannak kivastagítva, jelképezve, hogy a csilléket vállat nekifeszítve tolták." Ez tipikus tévedés, amelyet a jelen múltba vetítése okozott, s aztán többen átvettek tetszetős indoklásként. Pedig a tömött vállú ruhák bizonyosan léteztek már a 18. században is. Az akkori, kisméreti ércbányász csilléknek, melyek magasabbik vége is legfeljebb 60-70 cm magas volt, pedig egyáltalán nem lehetett vállal nekidőlni, legfeljebb négykézláb. A későbbi szénbányászok már elszoktak a szűk vágatoktól, viszont jóval magasabb, nagyobb csillét használtak. Ennek már neki lehetett dőlni akár vállal is. így kézenfekvő volt számukra az idézett indoklás. Sík Lajos egyik munkájában még hozzáteszi ehhez az indokláshoz, hogy „A rossz nyelvek szerint 1. A selmeci Bányászati Akadémia - mivel akkor már bányában nem hordták - hallgatója, 1839-ből, tollrajz azonban azért (viselték - Sz. A.), hogy a csetlő-botló lépésekkel, a szűk utcákban a házak falának ütközve hazafelé tartó bányászt megkímélje súlyosabb fájdalmaktól és foltoktól."

7 Ezzel szemben a válltömés nyilván a régi ércbányák szűk és sokszor nem is éppen sima falú vágatai miatt volt szükséges. Ez viszont a 20. századi szénbányákban már nemigen fordult elő. Érdemes felfigyelni arra, hogy Splény még nem akadémikus, hanem „bányász" ruháról beszél, s nem nevezi ezt egyenruhának sem. Az akadémikusok e ruhája nem volt a szó mai értelmében vett egyenruha. Bizonyára nem volt kötelező viselet, de az is nyilvánvaló, hogy közösségi elvárásnak és munkaköri szükségletnek kell tekintenünk. Különösképp sokat mondó az is, hogy „...igen sok akadémikusnak nem volt egyebe."

8 E két viselet mellett még egy fajta ruháról is ír Splény: „... az akadémikusok egyenruhája csak ez évben (1838 - Sz. A.) lett megállapítva; egyszerű volt, fekete posztóbul, zöld posztóhajtókával és zöld, egy kicsit csúcsos posztóföveggel, a felső karon csak ezüst zsinórokkal. Érdekes volt az ezüst porte épée belső színének megállapítása; a főkamaragrófi hivatal azt nemzeti színűvé indítványozta, mint a tisztviselőkét, az udvari kamara azonban azt fehér-pirosra határozta azon indoklással, hogy az akadémia nem specificus magyar tanintézet, hanem az egész monarchia által fenntartott."

9 Egyértelmű, hogy nem a grúbenre, hanem erre az ünneplő díszruhára gondol Faller Gusztáv is az Akadémia Emlékkönyvében tett megjegyzésnél, miszerint az nem is volt kötelező, csak engedélyezett.

10 Ezen a helyen hivatkozik a bécsi udvari kamara 1838. évi március 20-ról kelt, 3421. sz. rendeletére, amely azonos a Splény által említettel.