Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (IX) 2001 (Budapest, 2001)

Domonkos Ottó: A gyöngyösi kalaposok, 1838

szerzi meg szereit, mivel kezdi el az után mesterségét?! Ki ezt megfontollya, kétségbe esve örökre legény, ki csapongó, és méltán esküdt ellensége marad a' mestereknek. Innét következtetni azon gyakori becstelenítéseket is mesterek és Czéheken;Innét azon nagy büntetéseket mire zsarlók kint vonnak sok ártatlan mestereket, és kir. szabadalmas Czéheket a' kalapos Legények.Valamint nekünk nem esik jól az illy húzás vonás, hogy konyháinkat a' Legények szabályozzák, hogy Hétfőn, és a' mikor nekik úgy tetszik nem dolgoznak, 's érte szólnunk nem szabad; hogy a' mikor meg gondollyák, bennünket nagy kárunkat el hagynak; hogy jobb érzésű talán engedelmes Legényünket ütik verik, műhelyeinkbűi el marják; hogy leg törvényszegőbb ki csapongásaik ellen sem kereshetünk - házunk nélkül - törvényes elég tételt; hogy botránkozás nélkül legyen mondva - Özvegyeinkéi úgy bánnak a' mint kívánnyák; Hogy ezeket el néznünk kell, 's ezeken felyűl leg nagyobb, 's botrányos bűn tett esetiben is, Vándor könyveikbe sem jegyezhettyük meg, Ugy a' remek készítőnek terhesen 's roszzul is eshet midőn törvény ellenileg sartzoltatnak. Ha a' remeklés kötelessége törvényesen, vagy is Lélek ismeretesen menne véghez, nem lenne legényeinknek okuk vak merően mondani „Ugy se leszek mester soha", vigyázóbbak a' viseletbe, s' szerényebbek a' korhelyságba, 's bizonnyal mindenbe, emberségesebek lennének. Ámbár a' remeklés kötelessége a' magyar mesterségűeknél is hasonló sartzolással gyakoroltatik is, következtetnünk még sem lehet, hogy a' remeklésseli igazságosabb bánás mód Legényeinkbe nem adna valami ösztönt, hogy ki csapongásaikkal, melly bennük ámbár természeté vált aláb nem hagynának, a' kor sem, ha a' kalaposmesterség is Magyar mesterséggé válnék, mert amazoknál, inasságon kezdve, Legénységen folytatva, a' mesteri létben is - ki véve a' remeklésről szólló Czéhi szabályokat - pontosan telyesítetnek a' Czéhi szabályok, azért nem tapasztaltatnak hasonló ki csapongások, Magyar mesterségeken, kiknek szabályaikhoz, hasonlók a' mi Czéhi szabályink is, úgy van hasonlók: 's csak azon mesterség boldog és szabad, kiha Czéh-szabályit egy pontig meg tartya, 's csak az méltó szabadságára is! - Mit mongyak magunkról? Szánakodva, 's pirulva meg kell vallanom, hogy meg érdemellyük helyzetünket, melyben képes egy férgektül meg lepett, rongyaival be sem takaródzható kegyelmünk, vagy a' szánakodó közönség' adakozása nélkül éhhel küzdő, Czéhünk' vagy Czéh mesterünk' házához papucs, 's a' hideg ellen rongyokba burkolt lábakkal, talán a'kor is bortúl kábán tántorgó Német Legényünktűi ha meg becsteleníttetünk - Mi kik tisztes Polgári társaságnak tagjai, vagy annak talán hivatalos előjárói is vagyunk - Ugy van meg érdemellyük, mert Magyarok azt nem teszik, a' kik lenni mi nem akarunk, Erdélyiek sem cselekszik, kiket mi - mint fellyebb mondám meg tűrni nem kívánunk. Kir. szabad Levelünket nem olvassuk, Czikkeit - mert több nem Anya nyelvünkön van - nem értyük, 's azok meg tartássára Legényeinket sem nógattyuk, egy más boldogságát, a' helyett hogy elő mozdítanók, irigyeljük, Legényeinknek, a' mi és az ő kárukra, minden törvény ellenségeiket el nézzük a' helyett, hogy őket szabály szerűleg korlátok közé tartani, 's miként a' Magyar mesterek tesznek kormányozni, vagy nevelni törekednénk: talán csak azért, hogy okunk legyen, a' mesterré tételtül tőllünk el idegeníteni, vagy annak idejébe, a' remeklés alkalmatosságánál jól meg rántani. Tudom az ellenvetést, melly e' pontra élőmbe gördűlend; t. i. „Meg esne azon Mesternek vagy Czéhnek, ki a' kalapos Legényeket e' ként a' Czéhi szabályok tartására kötelezni akarná, példák az Oaradi, és Tömösvári esetek, láttuk szomorú példáit fellyeb, de a' mestereknek egy más eleni irigykedésüknek tulajdoníthatni - úgy hogy - csak ott tellyesűlt leginkább a' „figulus figulum odit" köz szó. Hány jó módú jutott már ez uton koldus botra a' kalaposok közül! Merem ezek folytába ajánlani a' szorosabb összve köttetési, Barátságot, igazságot, és szeretetet, hogy az a' féle szomorító esetektűi valahára meg menekhessünk. De midőn az irigykedést