Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (IX) 2001 (Budapest, 2001)

Domonkos Ottó: A gyöngyösi kalaposok, 1838

„Addmeg a magadét, s kívánd meg a mi téged illet" igen helyes, s Üdvözítőnk azon mondásábúl „Add meg a Császárnak sát. származhatott: De a midőn ezen mondás tellyesítése nem úgy gyakoroltatik, a mint mondatik botránkoztató: Ugyan is, a' midőn Mesterének meg teszi a Legény im's ámmal kötelességit, 0 nem elégszik meg azzal a mi őt illemé, vagy a mit dolgáért érdemelne, hanem többet: Például olly asztalt millyent magunkér nem tartanánk, bérpótlást fracht - vagy borpénzt hetenként? s a' t. Maguk közt, jelesen a vándorok ajándékozásába igen is gyakoroltatik, mert ez esetbe meg adni ha külömben nem akarna is kényszeríttetik. Mért rongyosok, s pénztelenek jókeresetük ellenére is a kalapos Legények? Azért mert az ajándékozás, s az ezzel össze köttetett korhelykodás Hétfőn - blaumontag - kedden vagy bár melly dolog tévő napon is el fogyasztva pénzüket, s a tetszése szerinti munkábúl való kiállás szabadsága, hátráltattya őket pénzgyűjtésbe, és mint minden rendelleniségek rúgó eszköze a szálló hely - herberg - vagy akár mimódon tartatni szokott Legényi külön gyülekezet, hol az Ajándékozáson történetbűi jelen nem lévő, talán borral soha sem, vagy csak mértékletesen élő Legény is, csak úgy kintelen fizetni a reá ki vetett részt - Czéhet - mint az ki reggeltűi estig ettül pedig reggelig dobzódó, vagy talán három részegséget is ki aludott korhely. Ha szorosan tekintyük az ajándékozást, tapasztalni fogjuk, hogy az a Vándorokra nézve nem csak szükségtelen, de káros is; mert azon felyűl, hogy éhezőt bor özönbe fojtsunk is éhes marad ha nem evett, de maga a bor sem kell - leg aláb nem esik jól. Leg töb helyen pedig az ajándokozás kizárólag csak borrali itatásbúi, s a Lelkét is emésztő pálinkázásbúl, kevésbe etetésbűi áll, s midőn az így csak nem agyon itatott vándorok ajándékozását, igazságtalanul még a leg józanabb legénynek is kötelességül teszik, következik, hogy sok jó erkölcs korcsa vállyon; Mert igaz marad azon mondás, hogy „Angyalok társaságába Angyala s a' t."... Ha valahol tellyesűlt pedig mesterségünkbe ugyan tellyesülni kell a „Ha varjúk közt békébe akarsz meg maradni, vélek egy hangon károgj", mert kalapos Legények nem kimíllik szemeidet. Ezektűi kell tehát a korhelyságba már elmerült legényeinket tilalmazni, hogy még a szemenként találkozó néhány jobbak felmentessenek, Hogy jámborabb Legényeink szabadok, magunk pedig boldogok lehessenek s legyünk. Hogy azomba az élőmbe múlhatatlanul gördülendő némelly kérdéseket meg előzzek, vagy is el hárítsak: t. i. Mint illyen a Vándor ha nem ajándékoztatik? vagy hová szállyon fáradságos utazása idején, ha a szálló helyet el törlesztyük? bennünket borítson férgeivel a rongyos utazó? Röviden utasítom az így kérdezösködőt Czéhi szabályaink 13ik Czikkére, ennek megtartása szükségtelenné teszi a vándorok ajándékoztatását, mert egy sem lessz idején kívül vándor útba idejébe pedig mert gazdálkodhat. - ott pénze lesz. Esztendősök legyenek Legényeink, bizonyos időbe változzonak, Legényt pedig csak olly mester tartson, a ki képes egéssz Even át kitartani - Egyebek pedig dolgozzanak inasaikkal magok. így tiszták lessznek vándor utas legényeink, s ki azoknak szállást adand - mellyről a Czéh rendelkezend - nem kell félnie, hogy férgekkel borítatik el. A kalapos Legények ajándokozó szokásait nem lehetné kárhoztatni, mert felebarátilag gondolkozva ezen cselekedetük szinte kötelesség, de a midőn annak korhelyságá kel fajulnia, épen ki irtandó; Egyéb aránt is az illy formán jól tartott vándorok, azon reménnyek mellet hogy Czéh tartó helyeken ismét meg vendégeltetnék, szüntelen éhesek, s ön magukat csalva, csak ajándokokra nem pedig munkára támaszkodnak, s csak a munkás közönséget osztozzak koldulásaikkal. A munkába lévők pedig, ezer felpanaszolások között a vándorok meg vendégeltetésére költött pénzüket sajnállyák. A vándor munka után nem vágy, a munkába lévő pedig pénzeden és rongyos, mellyen felyűl még adós is és kedvetlen ugy, hogy sok meg a nem leg józanabb Legény is - ha csak teheti szerit - czéhtelen falura vonul dolgozni, igazán állítván, hogy ott a vándorok ajándékozása ki kerülhető; mit társas he-