Oszetzky Gábor szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 6. 1987 (Budapest, 1987)

Icsey Katalin-Icsey Márta: A győri textilipari szakiskola története

A tárgyalások eredményeképp 1933-ban a szakminisztérium rendeletileg határozta meg a tanítandó tárgyakat. Ennél figyelembe vették a továbbképző tanfolyam tapasztalatait és a magyar viszonyoknak is legjobban megfelelő gyakorlati képzést nyújtó textilipari oktatási formát hoztak létre. Ennek érdekében Göblyös Mihályt több hónapos külföldi tanulmányútra küldte a Közlekedésügyi Minisztérium. A cél az volt, hogy azokat a külföldi szakiskolákat látogassa meg, ahol eddig a magyar textilipar szakembereit képezték ki. így jutott el Brünnbe, Reichenbergbe, Aachenbe, Crefeldbe, Lyonba, ahol - külügyi támogatással előkészítve - készségesen fogadták és engedték az ő tanítási rendszerükbe vonatkozó szakmai anyagot összegyűjteni. Ebből az anyagból, valamint a pesti és győri továbbképző tanfolyamokon akkor ismert szakanyagból, továbbá a hazai ipari szakoktatás rendszere alapján tervezték meg a szakiskola tantárgyait, óratervét, gyakorlati, műhelyi oktatás terveit. 1933 októberében megindult a tanítás a textilipari szakiskolában, ahová a gyárak részvételével is toborozták a növendékeket. Az első évben voltak túlkorosak is, így a szaktanár és a diákok között olykor csak 6-8 év korkülönbség volt. Megvoltak tehát az alapvető feltételek, előadó tanterem, tanműhely, tanuló és szaktanár, valamint a közismereti tárgyakat tanító fémipari és külső tanárok. A tantárgyak közötti megoszlás a következő volt: közismereti tárgyakat heti 12 órában, szakismereti tárgyakat heti 10 órában, műhelyoktatást heti 22 órában, összesen heti 44 órában. Az órák időbeli megoszlása úgy történt, hogy a hét hat napján délelőtt az elméleti tárgyakat tanították, öt napon - szombat kivételével - délután a műhelyben gyakorlati oktatás folyt. 1935-ben állították fel az épület egyik szárnyában a kéziszövő műhelyt, és szakoktatónak Újvári Ivánt nevezték ki. Ezzel az elméleti szaktanárok és műhelyi szakoktatók száma teljessé vált. Az első három évben kialakult a gyakorlati oktatás rendszere. A műhelyi szakoktatás első évében lakatosipari, kézi szerszámismereti képzés és kéziszövőipari műhelyi gyakorlat folyt. A második év az előkészítés és szövés, a harmadik év a mintás és jacquard szövés technológiájának elsajátításával telt el. A szakiskolai műhelyparkot a műhelyfőnök alkalmasnak tartotta arra, hogy szigorú iskolai és műhelyi technológiai fegyelem mellett a növendékeket tényleges textilipari termelésbe állítsák be. Pénzük nem volt, hogy a gyakorlati oktatáshoz szükséges anyagot - amelyet a szakiskolában készítettek elő, orsóztak, csévéltek, felvetettek, leszőttek - megvásárolhassák. A nagy tiltakozás ellenére 6500 pengő kölcsönt vettek fel a Budapesti Női Ipari Iskolától. Az 1935-ös tanévtől kezdte az iskola a termelést a műhelyekben, a termékeket kikészítésre a gyárakba küldték, majd értékesítették. A kétkedés megszűnt, a termékeket elkapkodták,Időközben az előkészítő és szövőgépek számát növelték, a műhelyt teljessé tették. Ez a műhelyi gyakorlati oktatás biztosította azt, hogy amikor a záróvizsgán - a gyárak képviselői jelenlétében - a növendékek a végbizonyítványt megszerezték, a gyárak már egymás között el is osztották őket. Azért, hogy a növendékek már az iskolában megszokott üzemi munkát és zajt a gyári méretekben is megismerjék, minden évben a gyárak anyagi támogatásával a tavaszi hónapokban többnapos üzemlátogatásra vitték a diákokat. Az akkori textilipari kívánalmak-