Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

Tanulmányok - Dr. Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufakturák

hogy a termék teljes elkészítését többnyire egy ember végezte a manufakturális üzemekben is a fonástól a szálazásig /istrángoknál csürkölésig /fülezésig/, kötőféknél megkötésig stb./, legfeljebb a csomagolást /felszedést, adjusztálást/ végezte olcsóbb munkaerő. A mezőgazdasági kötélfélék szivósan továbbélő formaigényei a rentábilis gépi-gyári egyszerűsítéseknek ellenálltak, s a külfölddel ellentétben nem voltak eladhatóak az állandó keresztmetszetű istrángok, a hevederrel kombinált kötőfékek stb. Több nemzedéken át céhes köteles mesterek kerültek ki a pozsonyi Helle családból. Manufaktúrájuk, amit a statisztika gyárnak nevez, éppúgy gépesítetlen, mint az Ujverbászon 1865-ben alakult kötélgyártó üzem /38/. A legjelentősebbé Bakay Nándor szegedi céhes műhelye válik. Bakay Nándor dédapja Zentán volt kötelesmester, nagyapja 18ol-ben Szegedre települt át, apja Bakay János - aki 1857-1858-ban főcéhmester lett - már 1847-ben 2 legényt és 3 inast foglalkoztatott /39/. A szabadságharcot gyerekfejjel végigküzdő Bakay Nándor 1851-ben kelt céhes köteleslegényként vándorútra. 1857-ben, - számos európai ország bejárta után - tért vissza a szülői házba, ahol apja műhelyében munkavezető lett. Szomorúan tapasztalta, hogy a konzervatív szellemben vezetett családi műhely "napról napra hanyatlik, mert az idő túlszárnyalta, ami miatt apja vagyoni állása is nagyon alább csökkent... Ilyen érzemények között vette át apja üzletét azon szilárd elhatározással, hogy azt romjaiból naggyá alkotand ja" /4o/. Erre 1863-ban került sor apja halála után, mert apja elzárkózott a nagyobb ujitások elől. Életrajzirója szerint Bakay a következőképpen látott munkához. Az átvett műhely "nagy munkástelep volt, telve sajátos alakokkal, kipusztult mesterekkel, a régi céhrendszer romjaival, s az újkor gyermekeivel, több müveit ifjúval, s utcai csőcselékkel. Erős marokkal fogta a gyeplőt, atyailag támogatta a gyöngét, szi gorral sújtotta a gonoszt. Házához szeszesital nem került soha, korcsmába nem járt, éjjelre ki nem maradt, még Íróasztalánál sem ült le soha. Mint mester örökké intett, példázott..." /41/ A Bakay műhely az 186o-as években még kétségtelenül manufaktúra, annak sem nagy A 6o-as évek derekán és második felében segédeinek és inasainak száma meghaladhatta már a tiz főt. 1865- és 1866-ban - bár nem egyazon időben -, tudjuk, hogy három legénye volt kórházban, 1867-ben pedig 3 inasa szabadult fel és állt munkába. 1872-ben műhelyében 3o-4o ember dolgozhatott /42/, - főleg a manufakturális munkamegosztás folytán termelékenyebben - s ez lehetővé tette áruinak olcsóbb piacra kerülését. A versenyben tönkremenő konkurrens mesterek, segédeikkel együtt Bakay munkavállalóivá váltak, s a hetvenes évek létszámnövekedéséhez viztositották a szakképzett, szabad munkaerőt. Róluk nyilatkozta utóbb az Alföldi Iparlap 1882. szeptember 16-i számában Bakay, hogy "csak az én jóindulatomtól függ, hogy ne ugy érezzék magukat nálam, mint közönséges szolgamunká-