Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1965
Székely György: A szocialista szinház társadalmi funkciója
nyi bemutatót hozott létre a befolyásolási szándék, mint az egyéb műfajok területén/, operát látott 2,2 millió, a vidám zenés műfajok produkcióit pedig 8,6 millió nézte meg. Tehát a 14 millióból zenés müvet /operát és az összes zenés müvet összefogva/ 10,8 millió és prózai előadást csak 3,2 millió látott. Ha más következtetést nem, de azt azért le kellene már vonni ebből az adatból, ezekből a tényekből, hogy döntő jelentősége van annak, milyen szinvonalo n. milyen mélységben, és a szocialista tudatra való hatás érdekében használjuk föl ezt az eszközt. látjuk-e egyáltal ában. hogy milyen hatékony eszközök vannak a kezünkbe n. hogy hogyan hanyagoljuk el őket, hogyan nem használjuk ki őke t. És milyen mértékben ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy céltudatos művelődéspolitikát folytatunk, holott az egyes konkrét esetekben lenyomozhatóan rendkivül szűk társadalmi hatása van azoknak a produkcióknak, amelyekre pedig a legnagyobb súlyt fektetjük. Én azt hiszem, hogy a művelődéspolitikának az lenne az egyik legaktuálisabb feladata, hogy a tényleges helyzetet megpróbálja a szándékhoz közelíten i. Tudomásul kell venni a tényleges helyzetet, és kialakitani azokat a formákat, azokat a lehetőségeket, hogy a szándékhoz közelebb kerüljünk, mint az elmúlt években kerültünk. Mert a szándék teljességébe mindig beleértjük a szinházkultura minden értékének a legszélesebb körben való tényleges hatásá t. A cél mindig kettős: a szándéknak és a tényleges helyzetnek a kapcsolata. A kettő egymáshoz való viszonya, aránya, ellentmondásai, közelítése, a szinházmüvészet mint kapcsola t érvényes csak a társadalmi funkció szempontjából. Ahol ez a kapcsolat a mű és a közönség között nem jön létre, ott nincs társada lmi hatá s. Ha tehát most ezt a tételt alkalmazom az előző statisztikai adatokra, akkor kiderül, hogy ténylegesen széles társadalmi hatása Magyarországon 1957 óta túlnyomó súllyal a vidám zenés müveknek volt, és lényegesen kisebb, negyede, volt csak a tényleges társadalmi hatása azoknak a - 51 -