Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSADALOM - Szabó-Jilek Iván: Fény és hang az angol színházművészetben
művészetének magját, lényegét keresi, tudatosan leválaszt mindent a színházról, ami nem tartozik hozzá. Teszi ezt olyan következetességgel,hogy még a díszleteket sem sorolja a szinjáték lényeges alapelemei közé. így aztán, az uj angol színházaknál az a probléma, amely a kontinensen szinte minden más problémát megelőz, ti. a diszletezés, a diszletszállitás ós készítés kérdése, egészen háttérbe szorul. Szerepét - mint már tárgyaltuk - az elektroakusztikai berendezések veszik át. Döntő hangsúlyt kap a színész és közönség kapcsolata, a tökéletes látási és hallási feltételek biztositása. Az elmondottak a nyitott szinpadformákat igazolják, és az angol szinmüvészetben mutatkozó uj törekvés igy elsősorban a térszinpadot tartja elképzeléseinek megvalósításához a legmegfelelőbbnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Angliában csak térszinpaddal rendelkező színházakat akarnának épiteni. Eltekintve attól, hogy ennek más okai is vannak - ezekről később szó lesz még - az angol szinházépitészet jelenleg a kísérletezés korszakában van. A fejlődés jól nyomonkövethető az elmúlt években épült angol színházaknál. A régi angol színházra már láttunk példát,ilyen a londoni West End szinházak nagyrésze, zárt, keretes szinpaddal, merev proszcéniumnyilással, zsinórpadlással. A fejlődés első- fokán a zárt keretes szinpadforma alapjában véve megmaradt, de Igen jelentős előszlnpaddal bővült, amely legtöbbször függőleges irányban mozgatható kiképzést nyert. így a következő változatok voltak megvalósíthatók ezen formán belül. a/ Zárt, keretes színpad, zenekari árokkal, b/ zárt, keretes szinpad, az előszinpadrész a nézőtér szintjéig felemelve, széksorokkal betelepítve, c/ zárt, keretes szinpad csak háttér a felemelt nyitott előszinpadhoz, amely háromoldalú térszinpadként használható. - 89 -