Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964

SZÍNHÁZ ÉS TÁRSADALOM - Szabó-Jilek Iván: Fény és hang az angol színházművészetben

Legdöntőbb sajátossága, hogy a szinész, kilépve a proszcéniumkeretből és a kibővült játéktérben szabadabban mozogva, a játék hangsulyozottabb középpontjává válik. Nagyobb szerepet kap a szinész arcjátéka, de nagyobb fegyelmet követel meg a játék: megszűnt az elől-hátul fogalma, ügyanigy megszűnt a színpad és nézőtér,mint két különálló, egymástól elhatárolt tér fogalma is. A diszlet csak háttér lett vagy annak jelzésévé zsugorodott össze. A fény szerepe megnőtt. Kinőtt eredeti funkciójából, amely az volt, hogy függetlenítse az előadást a természetes világitás változásaitól és a jó látáshoz kielégitő megvilágítást biztositson. A világitás rendezői eszköz lett, hangulatokat fejez ki, kihangsúlyoz vagy éppen homályba borit bizonyos részleteket. A térszlnpadon a fény a tér felépítésének eszköze. A tér lényeges részei világosak, mig a többi * része teljesen sötét. Segítségével a figyelem egyetlen arcra összpontosítható, vagy ellenkezőleg az egész nézőtér játéktérré alakítható. A térszinpad és a világítási eszközök a rendező kezében egy uj, egyszerűen kezelhető művészi kifejezésmódot jelentenek. A rendező nincs továbbá a szinpadkeret méretéhez kötve, a játék, a cselekmény színhelyét, térbeli dimenzióit szabadon képes megválasztani ugy, ahogy az előadás művészi mondanivalója megkívánja. Egyetlen alapegysége van ennek a színháznak: a maga realitásában jelenlévő emberi lépték. A színház audió-vizuális művészet, a térszinpadon a hangeffektusok is nagyobb hangsúlyt kapnak. Szerepük részben a diszletháttér hangulati kiegészítése, részben a színjáték terének további kitágítása, hangi ábrázolás segítségével. A hangberendezés adja meg a lehetőséget a vizuális élményekhez viszonyítva, azzal párhuzamos vagy ellentétes hangzási folyamatok létrehozásával. A londoni színházakból indultunk el ós az angol színházművészet legégetőbb problémájához érkeztünk el. Egyre - 86 -