Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSADALOM - Szabó-Jilek Iván: Fény és hang az angol színházművészetben
a szereléssel egyidőben kerülhetett sor, a helyiség alaprajza semmiféle szabályosságot nem mutat és már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a vezérlőasztalnak a lehető legkisebb méretűnek kell lennie. - A helyiséget az első emeleti páholyok mögött sikerült elhelyezni, ahonnan a szinpad megfelelően áttekinthető. Több hónapot vett igénybe a vezérlőasztal miniatürizálása, de az eredmény nem maradt el. A szabályozókarok skálája műanyagból készült és az áramkör a skála megnyomásával kapcsolható ki vagy be. A műanyag skála mögött rejtetten helyezkedik el a piros vagy fehér szinü jelzőlámpa, melyek áttetsző fénye jelzi, melyik áramkör melyik főszabályozóra van rákapcsolva. A memória-szerkezet előadás folyamán bármikor ellenőrizhető, anélkül, hogy az előadásban ez zavart okozna.A szabályozás történhet kézzel, vagy tetszés szerinti sebességű motorikus meghajtással, egyedileg vagy bármilyen csoportosításban. A fővilágositó helyiségben helyezték el a színváltós gépek távvezérlő tábláját is. Külön szabályozó szolgál a zenekari világitás és a fővilágositó helyiség fényének szabályozására^. Magukat a szabályozókat a szinpadhoz közel, külön helyiségben helyezték el. A szabályozók is miniatürizáltak, nyomtatott áramkörökkel minden szabályozó egység mint egy asztalfiók kihúzható és a fiókban mint a kartotékok, laponként az egyes részegységek kiemelhetők javitás, cserélhetőség céljából.Az egész berendezés gyorsan áttekinthető, példásan kivitelezett, a hibalenetőségeket a minimumra csökkentették. A szinpadon és a nézőtéren 430 áramkör van kiépitve és ezekből a szükséges 240-et dugaszolótábla segitségével lehet a szabályozó-berendezésre kapcsolni Az általános diszletvilágitást szolgálja az uj rivalda, amelyet az uj világitási berendezés első részeként már 1963-ban a szinpadozat kicserélésekor épitettek be. Ugy alakitották ki, hogy a rivalda fénye nem világit jelentő- 110 -