Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/2

Előadások - Szabolcsi Bence

itt azt, hogy Magyarország

on, ha nem is voltak mindjárt ilyen jelentékeny nemzeti kísérletek, de azért nálunk sem hiányzottak olyan előzmények, amelyeket éppen uj szinháztörténész kutatóink, uj drámatörténész kutatóink deritettek föl: nem hiányoztak azok az iskolai azinjátékok, azok a vásártéri játékok, amelyek nálunk is éltek, nálunk is megvoltak, a megjátszott paszkvillusok, a megjátszott trufák, amelyekkel a magyar XVI-XVII. század már büszkélkedhetett, amelyek melegágyai voltak az elkövetkező magyar daljátéknak is. A XVIII. század közepén már tudjuk, hogy különböző iskolai játékdarabok, iskolai drámák, amelyeket latin nyelven adtak elő jezsuita, piarista, sőt a református kollégiumok diákjai, már számítottak zenére ia, a zenéről pedig tudjuk - szerencsére maradt 5-6 följegyzésünk -, hogy régi népi dallamokon alapult, hogy a Molnár Anna balladájá

t éa a Kállai-kettős dallamát először olyan diákok jegyzik föl, akik latin szövegre alkalmazva játszanak velük valami szimbolikua vagy allegorikua játékot a piarista iskolában vagy a református kollégiumban. Tehát a lépcsők lassan épültek Így ki. De még mélyebbre kell mennünk, mert minden országban a legdöntőbb, a leglényegesebb az volt, hogy a születő opera, a születő nemzeti daljáték megtalálja a kapcsolatot a legmélyebb népi emlékekkel, a legmélyebb népi gyökerekkel. Tehát pl. Franciaországban csak ugy - 33 -