Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Székely György: A szinházi müködéstan problémái
Székely György: A SZÍNHÁZI MÜKÖDÉSTAN PBDBLÉMÁ1 Amikor a Hamlet et. a Bánk bán t, az Optimista traKéá iát nézzük, amikor néhány óráira teljesen a hatása alá kerülünk egy szinházi műalkotásnak, amikor az Aidá t, a Varázsfuvol át . A bol yg ó hollandi t hallgatjuk és zene és látvány egyszerre tölti el odaadó érdeklődő figyelmünket, alig gondolunk arra, hogy mindez hogyan is jött létre. A végeredmény jutott el hozzánk. Általában nem igen boncolgatjuk, és a szinházi előadásról mint végeredményről szoktuk elaondani dicsérő vagy elmarasztaló véleményünket. Az alkotóelemek szétválasztásáig sokszor még a kritikus sem jut eis ő is az összbenyomást veszi alapul s ha egy réteggel mélyebbre is hatol, mint az átlagnéző, rendszerint a szövegkönyv értékeivel vagy értéktelenségével, a mü zenei szövetével, az előadóművészek munkájának színvonalával és néha a "kisérő" körülményekkel (mint amilyen a díszlet vagy jelmezek) foglalkozik. A foglalkozás mértéke tapasztalat szerint nem mindig azonos az alkotóelemek fontosságának, a műben elfoglalt mennyiségének ós jelentőségének arányával. Arra pedig már a kritikusok is csak nagyon ritkán, szinte sohasem gondolnak, hogy a müvet beleillesszék az adott szinház teljes működésének kereteibe, hogy figyelembe vegyék azt az apparátust, az alkotás körülményeinek azt a szövedékét, amelybe mintegy beágyazva jön létre a színpadi műalkotás. Igaz, hogy általában az irodalmi kritikusokat sem érdekli különösebben, hogy az iró milyen szobában és milyen körülmények között Irta regényét, vagy hogy a grafikus műterme megfelelő volt-e: de a szinházi művészet esetében egészen másról van szó. Az a bizonyos fentebb említett végeredmény egyben folyama t is. Folyamat, mert eEÜletóse, végső megfogalmazása ott ós akkor történik, a néző-hallgató szeme láttára, füle hallatára. És ha - 94 -